RSS Feed

Gyertek, itt a Soros!

Csontos Tibor - 2018. 10. 08. 8:00:22 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Gyertek, itt a Soros!

Ezzel a felkiáltással fedezték fel maguknak egy középiskolás osztály tagjai a 18. ARC Kiállítás egyik nyitóplakátját, melyen az amerikai milliárdos látható medvejelmezbe bújtatva. Talán rendhagyó osztályfőnöki, esetleg erkölcsi ismeretek óra helyett hozta ki a tanár a diákjait a leglátogatottabbnak mondott köztéri kiállításra. Mindenesetre a tinédzserek lelkesen szelfiztek a magyar politika mumusának kikiáltott arc megaposztere előtt. Az idei ARC-ra jelentkezőknek fake news-ok gyártása helyett unfake-elniük kellett. Ez az ARC is plakátsziget a szárazföldön, amit be kell barangolni.

Nézz körül! Mit látsz? Leveszed a hamisat? Vágod az illúziót? Kiszúrod a hazugságot? Érdekel az igazság? Sok más mellett ezekkel biztatták az idei ARCosok a gigantikus MÉM-ek kedvelőit, akik közül ismét sokan vállalkoztak arra, hogy újfent leképezik a valóságot. Az ő kedvükben is igyekeztek járni a a zuglói önkormányzatosok, akik segítettek az idén az eredeti helyszínük nélkül maradt ARCosoknak. "Befogadtuk ezt a kiállítást, mert jó fejek vagyunk és mert nem akartuk, hogy ARC nélkül teljen el ez az évetek" - írták a kiállítás használatához mellékelt rendhagyó bédekkerükben. Miként jó fejek voltak a pályázók is, akik körülnéztek, és nemcsak néztek, hanem láttak is, levették a hamisat, vágták az illúziót, kiszúrták a hazugságot, érdekelte őket az igazság.

A nagykorúvá lett ARC Kiállítás felér egy kortárs elemzéssel, tanulmánnyal mindarról, amiben élünk,amit meg és át kell élnünk, ami körülvesz bennünket. A pályaművek kíméletlen őszinteséggel, olykor gyilkos humorral, iróniával, szatírával, a szavak pompás játékával közölnek pillanatfelvételeket a kis magyar politikai pornográfiáról, a mi kis életünkről. Képesített hangulatjelentéseket kapunk, melyek az arcunkba vágják: Tessék, így éltek ! Így kell élnetek!  Olykor Sándor György módszerével  kínálnak gondolati élményt, mellyel ugye, a humoralista mindig a ki nem mondott dolgok keltette a legnagyobb szellemi izgalmat. Ez a plakátsziget a szárazföldön kinevettet, elgondolkodtat, felháborít, megnevettet. És mesél. Az elmúlt egy évünkről. Is.

Itt van például a Magyar népmesék egyik epizódja A csengeri háztartásbeli című mese, a rajzfilmsorozat főcímdizájnjával tálalva, s itt van a Rjepin 1870-es, leghíresebb festménye, a Volgai hajóvontatók által ihletett Húzóágazat című pályamű is. Az eredeti festmény alakjainak némelyike közmunkás mellénybe öltöztetve. Ám hogy magyar táj is szerepeljen magyar ecsettel, itt vagyon Tornyai János Bús magyar sors című festménye, melyen a pusztában bolyongó ló látható, megkapta a Nem ilyen lovat akarunk kommentet. Itt az orvosi vényt tálaló poszteren az Imádkozzatok!" receptszöveg olvasható orvosi utasításként, az országalma lerágott csutka, itt a Szózat-sor is kifacsarva: A nagyvilágon e kívül van számodra hely. Van itt kép Szűz Máriáról is, aki mobiltelefont tart a kezében, képernyőjén a szöveg: Jelenleg több mint egymilliárd üzeneted van. Válaszolsz rájuk? S van itt egy bejegyzés is: Magyarország. Megosztom. 

Itt kell lennünk, hogy elhiggyük. 

.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ