RSS Feed

A kormánybiztos a kerékpárra szavaz

D.L. - 2018. 09. 27. 17:33:29 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A kormánybiztos a kerékpárra szavaz

A Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) társadalmi fórumának legutóbbi előadásának témája "Hazánk turizmus stratégiája" volt, s a meghívott előadó Révész Máriusz az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kormánybiztos többek között a turistaházak, kilátók és látogatóközpontok fejlesztését említette és kiemelt szerepet kap a kerékpáros turizmus.

 A helyszín a Budapesti Gazdasági Egyetem volt, mert ott működik a KEP ifjúsági tagozata is, így terem zsúfolásig volt hallgatókkal, s ahogy Szalók Csilla az est moderátora, a BGE Turizmus és Vendéglátás Intézetének vezetője elmondta, ma már minden második hallgató, aki turizmus szakot végez, az ezen az egyetemen szerzi meg a diplomát.
Révész Máriusz, aki hangolásképp egy statisztikát idézett, miszerint Magyarország az előkelő 4. helyen végzett az elhízottsági listán, vagyis jó okunk van mozogni. A kormánybiztos maga jó példát mutat, hiszen ezen a nyáron négy nap alatt körbebiciklizte családjával a Balatont, s ahogy elmondta, a félárva területek tartoznak hozzá, vagyis a turistaházak, kisvasutak, kerékpárutak és maga a szabadidősport Ugyan a kormánybiztosságon csak öt ember dolgozik, de számíthatnak a civil szervezetekre, s többükkel, így a kerékpáros szövetséggel is nagyon jól együttműködnek.
A kormánybiztos több látványos eredményről is beszámolt, így többek között 27 erdei szállást építettek 2010 óta, s 79-et felújítottak, átadtak 40 kilátót, 25 látogatóközpontot és 13 erdei iskolát. Külön fejezet a kormánybiztos munkájában a kerékpáros turizmus, amely gyors ütemben fejlődött itthon is, s ennek érzékeltetésére elég egy példa, a Tisza tó körül 2016-ban 20 ezren, tavaly 30 ezren,idén már augusztus végéig 46 ezren kerekeztek. S megépült Fertőd és Keszthely között 130 kilométeres kerékpárút valamint Győr-Pannonhalma-Balatonfüred között is. A kerékpárutak fejlesztésének egyetlen akadálya, hogy nagyon drága az építése, egy kilométernyi út 100 millió forintba kerül, ezért tervezik, hogy erdei utakkal is bővítik a hálózatot. 
A kerékpáros turizmus egyébként hatalmas léptekkel fejlődik, az uniós statisztika szerint 44 milliárd eurót hoz évente, míg például a hajós turizmus csak 40 milliárdot. Meglepő adat, de ha arra gondolunk, hogy Passau és Bécs között évente 400 ezer kerékpáros fordul meg, s kiépültek szállások, szervizek, akkor végül is nincs min csodálkozni. És a kormánybiztos szerint most is zajlik egy kerékpáros forradalom, az elektromos rásegítés ugyanis azt jelentheti, hogy immár nemcsak 5 kilométeres távolságból járhatnak be dolgozni az emberek, hanem akár 15 kilométeres körzetből is. Öt éve Németországban még 4 ezer ilyen kerékpárt adtak el, tavaly már 700 ezret. S ebből a projektből mi sem maradhatunk ki. És hogy a közlekedési szabályokról se feledkezzünk meg, hamarosan KRESZ módosításra kerül sor, miszerint országúton másfél, míg városban egy méteres távolságban kell a kerékpárost kikerülni. Ez ugyanis eddig az autósok belátására volt bízva. 


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ