RSS Feed

Hofi mellett lenni

Regös István - 2018. 09. 13. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hofi mellett lenni

Soha nem felejtem el azt a tizenhét évvel ezelőtti estét. Hosszú szervezés után megszületett a Mix Magazin és abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy a korszak egyik legkiemelkedőbb személyisége vállalta a nagyinterjút és ahhoz is hozzájárult, hogy ő legyen a címlapon. Így hát a Mix Magazin numero egyes számában Hofi Géza lett a numero egyes címlap.

Aki ismerte, nagyon jól tudja és megerősítheti az állításomat, ő a színpadon élt és mivel volt fóruma, ahol elmondhatott mindent, amit a világról gondolt, ezért nagyon ritkán adott interjút. A mi ismeretségünk azonban nagyon régi és nagyon jó volt. Az ősidőkben a híres ORI (Országos Rendező Iroda) műsoraiban én konferáltam őt, méghozzá akkor, amikor még alig-alig tudták, ki ez a fiú. Hamar megtanulták azonban, mert elég volt kimennie a színpadra, hogy zúgjon a taps, járjon az agy, mert szinte minden mondatában volt egy második jelentés is. 


Csak az élettel törődött

Hofi akkoriban már nagyon beteg volt. Drága felesége, Hofi Ildikó óvta őt, könyörgött, hogy kímélje magát. De ő „hofisan” válaszolt, amikor azt mondta, ő csak a színpadon tudja kímélni magát. Az interjú estéjére kértünk két jegyet a feleségemmel. Természetesen nemhogy aznapra, hanem egész évre elkelt minden jegy, de Hofi megszervezte, hogy bevittek két pótszéket az első sor mellé. Aztán, hogy kevés jelzőt használjak, fergeteges előadás volt, úgy játszott a közönséggel, ahogyan csak akart. Egyszóval, boldogok voltunk, hogy láthattuk őt. Később az öltözőben büszkélkedve mondta a feleségemnek, aki részt vett a gyógyításában, hogy olyan jól érzi magát, nézzük meg, nemhogy nem fáradt el, de még csak meg sem izzadt! Büszke volt az akaraterejére, estéről-estére hatalmas energiát kapott óriási rajongótáborától. Az interjú is csak formaság volt, hiszen amit tudni akartam róla, azt már régen tudtam. Még megélte a lap megjelenését, Istenem, meg is dicsért az interjúért! Van egy különleges emlékünk, ami hozzá kötődik. Varga Gábor, egykori kitűnő kollégánk, szenvedélyes fotósunk, aki nem sokkal később követte az égi médiamezőnybe Hofi Gézát. Varga Gábor, amíg élt, a Mix Magazinnál dolgozott és mindig büszke volt a Hofi Gézáról készített címlapképére és fotóira.


Fogalom lett a neve

Hofiból egy van, és nem tudom, lesz-e még egy valaha is? Tudtam, hogy a színpadon és a családján kívül igazán csak a vadászatért rajongott. Mondta, hogy ott nem kell senkivel sem beszélgetnie, hiszen az erdő csendjében anélkül is szállnak a gondolatok. Elárulom azoknak, akik szerették, hogy ez az írás nem valamilyen évforduló okán született. Szerintem nem csak akkor kell emlékezni valakire, ha mondjuk, a születésének vagy a halálának kerek évfordulója van. Ilyenkor ugyanis majd’ mindig kiderül, hogy az elhunyt hírességnek a baráti köre, szinte meghaladja az ország lakosságának a felét. Bárcsak a valóságban is így lett volna mindahányszor! De sebaj, Hofit úgysem lehet parancsra szeretni! Ez az egyszerű, de mégis zseniális ember egyetlen hanyag mozdulattal beírta magát a hazai kultúrtörténetbe. Örülök, hogy ezt az itt látható képet a feleségem teljesen véletlenül megtalálta. Mi több, büszke is vagyok erre a számomra értékes fényképre, mert úgy érzem, hogy őszinte és szeretetteljes. Ezért ajánlom tisztelettel megtekintésre Hofi özvegyének, Hofi Ildikónak is, mert ha valaki, ő tudja, persze sok százezrünkkel együtt, hogy Hofi nem volt, hanem van és lesz!


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ