RSS Feed

Magyar istenek Cannesban

Dalia László - 2018. 09. 02. 8:00:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Magyar istenek Cannesban

A Szerelem című filmet 1970-ben forgatta Makk Károly, Déry Tibor novellája alapján, s a magyar filmtörténet egyik klasszikusa lett, amely előtt hajdan a Cannes-i filmfesztiválon is leborultak. Ahogy Makk emlékszik, "Cannes-ban úgy mászkáltunk, mint az istenek". A magyar filmek ma is hódítanak, de azért ne felejtsük el, nagymesterek jártak előttük, s boldogultak egy puha diktatúrában.

A Szerelem nemcsak az '56 utáni Magyarországról szól, sokkal többről, ez egy időtlen történet három zseniális színész, Darvas Iván, Darvas Lili és Törőcsik Mari játékával. S utóbb nagyon érdekes a háttér is, ahogy  Gelencsér Gábor filmtörténész elemzi a forgatás körülményeit, a rendező húzásait és még azt is hogy Déry elsőre borzasztón utálta a filmet, nem ismert rá a saját történetére, s még az is zavarta, hogy Darvas szerinte kövér volt, mint egy disznó. Aztán másnap felhívta a rendezőt, s ráhagyta, hogy ő már öregember, beszél össze-vissza, forgassa, ahogy jónak látja. És ez történt, hogy aztán Cannesban Déryt is ünnepeljék, aki arra kérdésre, hogy melyik volt jobb, a novella vagy a film, azt mondta, a kettő együtt.

Furcsa úgy nézni egy filmet, hogy kommentár is követi,. a rendező emlékszik és a filmtörténész kiegészíti, hiszen ez maga egy másik mozi. Mert hát a történet, miszerint "egy fiatal tanárnő a börtönből várja haza a férjét" a hatvanas években igazán izgalmas volt. Bár Makknak évekig várnia kellett, hogy leforgathassa, 1970-ban is politikai szenzáció volt, hiszen az írója és a főszereplője is börtönben ült '56 után. Magyarország pedig évekig nemzetközi kalodában volt a megtorlások miatt, hogy aztán a legvidámabb barakk legyen, amit gulyáskommunizmusként is emlegettek. Makk meséli, hogy egy kis vetítőben mutatta meg először a nyers kópiát, s utána nagy csönd támadt. bevitték a pártközpontba, s eltelt jó néhány nap, amikor Aczél György fogadta és közölte, hogy "ez a mi filmünk". A magyar filmszemlén már tolongtak a külföldi kritikusok és a mennybe vitték a  filmet, majd Cannes-ban a zsűri különdíját nyerte el. S a rendszer még azt is elviselte, hogy amikor Déryt megkérdezték, mi volt '56-ban, forradalom vagy ellenforradalom? Déry azt mondta, forradalom.

Makk persze nem véletlenül a magyar mozi egyik klasszikusa Jancsó Miklóssal, Szabó Istvánnal, Sándor Pállal, Huszárik Zoltánnal és Fábry Zoltánnal. Amikor a Szerelemről mesélt, nem tódított, nem játszott utólag ellenzéki szerepet, csak elmondta, hogy volt. és amikor a kommunista nyomásról kérdezték, azt mondta, "szellőztetni kellett, ki kellett nyitni az ablakot", ezért forgathatta le a Szerelmet. És "csak egy jó filmet akartunk készíteni, nem úgy készültünk, hogy ebből klasszikus lesz". És hogy azért ne vegyük túl komolyan, hozzátette, a filmkészítés egyik nagy titkát, miszerint „minden filmbe kell egy tisztességes eső”. A filmbéli felhőszakadást tehát lehet ostoba módon elemezni, de az csak van...

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ