RSS Feed

Tizenketten

Regös István - 2018. 06. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Tizenketten

Kitűnő kollégám, Sebes György eléggé nem dicsérhető írását olvastam a Népszava Szép Szó mellékletében. Hatásos és igaz címet adott cikkének: Együtt kell élni a múlttal. Sebes György azt írja, mintegy felütésként, idézem: „A németeknek ma is vállalniuk kell a felelősséget a történelmükért. Erről beszélt nemrég egy konferencián a német államfő. Frank-Walter Steinmeier leszögezte, ez nem választás dolga. A népirtás és emberek millióinak megsemmisítése Németország soha el nem múló szégyenfoltja marad.”

Az államfő ezt egy olyan szervezet tanácskozásán mondta, amelyet azért hoztak létre 1958-ban, hogy a nácik bűnei soha ne merülhessenek feledésbe. Sebes György így folytatja: Aztán, alig egy héttel az elnök figyelmeztetése után csattanós választ kapott a világ az ő kijelentésére. Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt elnöke azt találta mondani, hogy Hitler és a nácik mindössze madárpiszkot jelentenek az országa ezeréves történelmében. Ez a kijelentés már önmagában is ijesztő lenne, azt pedig már én teszem hozzá, megtetézte ezt a verbális bűnt azzal, hogy pártjának fiataljai nagy tapssal jutalmazták undorító megjegyzését.


Felháborodunk, tehát vagyunk

Hála Istennek, óriási felháborodást váltott ki ez a neonáci böffentés. Ez az új párt így jelezte, hogy bár nincs még fasiszta veszély, szerintük van rá igény. Tudjuk, hogyan bújt ki a mocskos záptojásból a náci bagázs, a náci irtózat, a pestis. Tudjuk, hogy először a szó, aztán a tett. Tudjuk Churchillt idézni, ha nem is szó szerint, és az vesse rám az első követ, aki rájön, hogy talán nem is ő mondta, de nem ez a lényeg: az antiszemitizmus Auschwitz után nem ugyanaz, mint Auschwitz előtt. Sokan mondják, unják, hogy állandóan ezekről a lágerekről van szó és némelyek, a legalja természetesen, holokauszt bizniszt emlegetnek. Dühömben néha azt szoktam mondani, hogy legalább egy napot töltenének ott, hogy megtanulják, hol lakik a Jóisten. A fiatalság nagy része filmekből, könyvekből, úgy ahogy, legalább a borzalmak eszenciáját ismeri. Tudja, hogy valamikor az özönvíz előtt volt egy náci rendszer Németországban amely kirobbantott egy háborút, melyben sokan meghaltak. Köztük nagyon sok zsidó munkatáborban pusztult el, de ugyanennyi katolikus is a frontokon. Itt aztán csak hápogunk, ennyi volna az egész? Az érettségiig eljutó diákok körülbelül ennyi információt, ennyi lélektelen információt kapnak erről a vészkorszakról. Talán igen, talán nem, mindenesetre elgondolkoztató, hogy ki, mikor és hol rontotta el.


Hallgatni bűn

Igen, a felelősség a miénk, akik nem felejtünk. De ez kevés ahhoz, hogy ha nem adjuk tovább az érzelmeket és a kegyetlen valóságot, még ha fáj is annak, aki elmondja és annak is, aki meghallgatja. Nagyon fontos és felbecsülhetetlen érték az, ha a túlélők és a közvetlen leszármazottjaik, amikor csak módot találnak, legalább meséljenek az utókornak, még akkor is, ha ennek nem mindenki örül. Ez kötelesség, nem szívesség. Ismét újságíró kollégámat idézem, ha nem is szó szerint. Ilyen mesélő bölcs ember, Lebovits Imre is. A kilencvenéves Imre bácsi túlélte az iszonyatot. Ilyen magas korban is fantasztikus beszédet mondott az Élet Menetén. Berlinben mesélt életének legkegyetlenebb éveiről. Megemlékezett a tiszafüredi gettóról, ahol, Istenem, milyen hihetetlen, egy emberséges tiszt, név szerint Horváth Kálmán százados, nem megsemmisítő táborba, hanem munkaszolgálatra küldte, így kerülte el Auschwitzot. Aztán jött a keleti front, ahol újra szerencséje volt, és ez a másik hihetetlen dolog, ahogyan mondta, flekktífusz betegséget kapott, és ennek köszönhetően menekült meg a fronttól. Bármilyen hihetetlen, Mauthausen haláltáborában érte a felszabadulás. Imre bácsi több órán keresztül mesélt a fiataloknak, és ahogy a cikkben olvashatom, legalább tizenketten hallgatták.

Lebovits Imre
Fotó: Vajda József/Népszava

Őket kövessük!

Tizenketten. Tizenkét dühös fiatal, nem több, éppen tizenkettő. Ez a szám kicsi vagy nagy? Mit gondolunk róla? És ha ez a tizenkét fiatal elmondja tizenkét barátjának, amit hallott, és ha azok szintén elmondják tizenkét barátjuknak, és ha ez így megy tovább, akkor ugye, az első tizenkettő is sok? Mert ők már biztosan gyűlölik a nácizmust, mindegy, milyen országban élnek, mindegy, milyen vallásúak. De mesélni, az igét hirdetni nem dicsőség, hanem kötelesség. Lebovits Imre és az első tizenkét fiú és lány megtette a kötelességét. Lehet folytatni!



Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ