RSS Feed

Európai évad a Csokonai Színházban

Vajland Judit - 2018. 06. 10. 8:00:27 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Európai évad a Csokonai Színházban

A Csokonai Színház a 2018/2019-es évadot Európai évadként hirdeti meg. Az új színházi szezon repertoárján a magyar szerzők mellett helyet kap svéd , francia, lengyel, brit, svájci és ukrán író, illetve osztrák és olasz zeneszerző. Európa közeli és távoli helyeiről érkeznek azok a darabok, melyeket a debreceni közönség eddig még egyáltalán nem, vagy túl régen láthatott a teátrumában.

Műsoron lesz többek között August Strindberg, Sarah Kane, Volodimir Klimenko, William Shakespeare, Georges Feydeau, Max Frisch, Andrzej Saramonowicz, Wolfgang Amadeus Mozart és Gioachino Rossini egy-egy műve. 

A Csokonai Színház a magyar színházi repertoár megújítója, a kortárs dráma és opera bemutatkozásának kiemelt színhelye Magyarországon – mondta Gemza Péter művészeti vezető. Hozzátette: az elmúlt évadok bebizonyították, hogy érdemes mind a zenés, mind a prózai repertoár színesebbé tételén dolgoznia a teátrumnak, hiszen az ősbemutatóként műsorra tűzött A Lutherek, a Hessmese, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen és a Ha álom az élet sikere bizonyította, hogy a kíváncsi, nyitott és kockázatvállaló műsorpolitika kiemeli a debreceni színházat a vidéki teátrumok sorából. Legutóbb pedig a hazánkban alig-alig játszott Norma diadala támasztotta alá, hogy, akkor a ritkán műsorra tűzött darabok is érdemesek lehetnek a bemutatásra. 

E törekvés mentén a 2018/2019-es évad programjában is helyet kaptak ősbemutatók és a magyar színházakban elvétve játszott ritkaságok. Közülük érdemes kiemelni a Szabad Tér Színházzal együttműködésben műsorra tűzött Bonnie & Clyde című Broadway-musicalt, melyet a budapesti nyári színházi bemutató után itt láthat először repertoáron a magyar közönség. 

Szintén magyarországi ősbemutatóként kerül színre a KLIM művésznéven alkotó Volodimir Klimenko A bűn paradoxonai, avagy az Apokalipszis magányos lovasai című alkotása. Visszatér Debrecenbe Adélaïde Pralon, aki George Sand életműve után a francia bohózat királya, Georges Feydeau életművét írja át Feydeau, avagy egy próba története címmel. A legfiatalabbakat is egy vadonatúj darabbal várja a színház a következő évadban: Mikó Csaba a Mátyás király-emlékévhez kapcsolódóan ír zenés történelmi mesejátékot Az ifjú Mátyás címmel. 

Az ősbemutatók mellett igazi színházi ritkaságok is terítékre kerülnek: látható lesz Debrecenben Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című példázata, August Strindberg Júlia kisasszonya és Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című vígjátéka is. Immár két éve szoros az együttműködés a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fórum elnevezésű drámafejlesztési programjával, aminek köszönhetően 2018 őszén egy különleges produkciót tűz műsorra a Csokonai: az idei DESZKA Fesztiválon felolvasószínházi keretek között bemutatott Mintapinty című monodrámát Oláh Zsuzsa főszereplésével láthatja a stúdiószínház közönsége. 

Természetesen 2019 áprilisában tizenharmadik alkalommal is megnyitja kapuit a DESZKA Fesztivál. 
T
avaly Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából hagyományteremtő céllal indult útjára a MagdaFeszt. A női alkotók és alkotás köré szervezett eseménysorozat idén Szabó Magda születésnapján, október 5-én veszi kezdetét. A nők mint alkotótársak iránti figyelem azonban nem csupán a fesztivál egy hetére korlátozódik. Jövőre Debrecenben rendez Harangi Mária, Madák Zsuzsanna és Adélaïde Pralon, illetve a XX. század egyik emblematikus drámaírója, Sarah Kane műve is színpadra kerül Szétbombázva címmel, a 28 éves korában tragikus körülmények között elhunyt szerző halálának 20. évfordulóján. 

Az elmúlt évadot a fiataloknak szentelte a színház. Ilja Bocsarnikovsz, Tengely Gábor, Adélaïde Pralon, Madák Zsuzsanna, Bethlenfalvy Ádám és Sardar Tagirovsky munkája még kíváncsibbá, elevenebbé és erősebbé tette a társulatot. A közös munka megerősítette azt a vágyat, hogy az együttműködés folytatódjon, így sokan közülük az új évadban is rendeznek majd. Ilja Bocsarnikovsz a Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) és a Vidéki Színházak Találkozójára is meghívást kapott Három nővér után egy újabb klasszikushoz, a Lear királyhoz nyúl. Madák Zsuzsanna, a Csokonai Ifjúsági Program (CSIP) állandó rendezője pedig a következő évadtól társulati tagként segíti majd az ifjúsági és gyermekelőadásaink megszületését. 

Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Pál Hunor távozik a társulattól. Új tagjaink lesznek: Hajdu Imelda, Tolnai Hella, Wessely Zsófia. 

A Csokonai Színház bemutatói: 
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
rendező: Szikszai Rémusz

Miről ismerszik meg a férfi? A hatalma, a pénze, a külseje vagy az ereje segíti az érvényesülésben? Vagy a biológiai dönt? Egymáshoz és a nőkhöz való viszonyukról, sikereikről és bukásaikról, a szexualitásról mesélnek férfiak, hét jól ismert figura. 
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában
rendező: Keszég László

A valaha nagy tehetségnek számító költő idős korára csendes alkoholistaként tengeti életét gyógyszerfüggő feleségével, majd egyszercsak eltűnik. Holttestét napokkal később találják meg a halászok. A tragikus esemény rákényszeríti a temetésre összegyűlő családtagokat: anyát és három lányát, hogy szembenézzenek múltjukkal. Jószándék és önzés, támadó szeretet és agresszív önvédelem váltakozása. O’Neill, Miller, Williams útját követi Tracy Letts az elmúlt évek egyik legnagyobb Broadway-sikerét hozó, többszörös Tony-és Pulitzer-díjas tragikomédiájában. 
William Shakespeare: Lear király
rendező: Ilja Bocsarnikovsz 

Az előadás kísérlet az emberi gonoszság és aljasság természetrajzának elmélyült tanulmányozására. Sem a vér szerinti, sem a baráti, sem egyéb morális kapcsolatok és gátak nem képesek az embert megállítani, hogy át ne lépje a "démoni gonoszság határvonalát". És újra megkíséreljük feltenni a kérdést: "lehetséges-e megváltás? 

 W. A. Mozart: Figaro házassága 
rendező: Szabó Máté

Marcellina Figarót szereti. Figaro és Susanna egymást szeretik, csakhogy a gróf is Susannát szeretné. A grófné azt szeretné, hogy a gróf őt szeresse. Cherubino minden nőt szeret, de elsősorban a grófnét. Mozart és Da Ponte első közös műve a vágyak és a meglepetések vígoperája, amely hol ellenállhatatlan humorral, hol szívbemarkoló őszinteséggel mesél rólunk, emberekről. 
G. Rossini: Ory grófja
rendező: Somogyi Szilárd

Rossini szórakoztatóan élvezetes, játékos, könnyed. A librettista és a zeneszerző féktelen jókedvében egy varázslatos, szélsőségesen érdekes világot ábrázol. Nincsenek igazi szerelmesek, nincs diadalmas egybekelés. A két főszereplő mai érzelmekkel és világlátással felruházható karakter: a lány az egyenjogúság, a gondolkodó és minden helyzetben cselekvőképes mai nő mintaképe, a fiú pedig egy végtelen játékkedvvel rendelkező kreatív alkat. A játék és a zene élvezete mindenek fölött!
Menchell-Black-Wildhorn: Bonnie & Clyde
rendező: Harangi Mária

Bonnie és Clyde híres-hírhedt gengszterszerelme körül már akkor hatalmas kultusz keletkezett, amikor az elvadult gyilkos szerelmespár tagjai még aktívak voltak. Valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig gyorsan legendává váltak. A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült, mára kultikussá vált, 9 Oscar-díjra jelölt film, valamint a legendás életepizódok alapján készült el 2011-ben a sikergyanús Broadway-musical, mely az eredeti történethez és annak utóéletéhez hűen keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is. 

Feydeau avagy egy próba története
rendező: Adelaide Pralon

Egy színházi társulat épp a nagy francia vígjátékszerző, Feydeau darabját állítja színpadra, de a próbákon semmi nem a tervek szerint megy. Mit lehet tenni, hogy az előadás mégis megszülessen? Egymásba fonódnak a színházi és magánéleti jelenetek, elmosódik a határvonal valóság és fikció között. 
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók
rendező: Szabó K. István

Azt gondolná az ember, hogy a rendezett hátterű polgár háza biztonságos hely, hiszen kifogástalan a behatolásgátló rendszer, állandó a felügyelet… de állandóak a gyújtogatások is, a média önti magából a baljós híreket. Mit tehet ilyenkor a félelemmel teli, de vakon bizakodó nyárspolgár? Elébe megy balsorsának, és ő maga nyít ajtót a gyújtogatók előtt ... Max Frish tandrámaként jelölte meg remekművét, mindenféle tanulság nélkül, hiszen a gyáva behódolók képtelenek érteni a nagy tüzekből, miközben kezükben a kanóc, és a zsebükben ott lapul a gyufa ... 
Presser Gábor—Sztevanovity Dusán—Horváth Péter: A Padlás
rendező: Visky Andrej

A Padlás egy titokzatos hely föld és ég között, ahol mindenki keres valamit, valakit: a Rádiós a világmindenség hangjait és lényeit kutatja, Mamóka társaságra vágyik, Süni szerelemre. A láthatatlanra és a szépre érzéketlen, otromba külvilág szüntelenül fenyegeti a padláson kialakuló fantasztikumot, de a végén megtörténik a csoda, a mese győz, a láthatatlan láthatóvá válik.  
August Strindberg: Júlia kisasszony 
rendező: Jeles András

Olykor, s talán épp a legnehezebb időkben, érdemes leásni az alapokig, meg kell nézni, hogy mi rejtőzik az emberben. Strindberg Júlia kisasszony című darabja erre az alászállásra kalandos és torokszorító alkalmat kínál: két nő és egy férfi szerelmi háromszög-drámája látomásszerű erővel vonultatja föl előttünk a szexuális elragadottság örvényében sodródó emberi lény fel-fellobbanó boldogságát, lélek és test kísértéseit, megaláztatásait és a mindig ugrásra kész kétségbeesést, tragédiát.
Sarah Kane: Szétbombázva
rendező : Bethlenfalvy Ádám

Ian, a középkorú, megfáradt, gint vedelő újságíró egy csilli-villi hotelszobába érkezik egykori szeretőjével, Cate-tel. Nem ugyanazt akarják egymástól, meg is van az ára. Kis hétköznapi erőszak. És egyszer csak berobban a kinti világ. 
A Szétbombázva az erőszak természetét vizsgálja. A ’95-ös, londoni ősbemutatót óriási bulvár-botrány kísérte. Azóta számos neves színház tűzte műsorára, elősegítve, hogy ezt a nyers darabot valódi érdemeiért, különleges víziójáért értékelhesse a kortárs közönség.
KLIM (Volodimir Klimenko): A bűn paradoxonai, avagy az Apokalipszis magányos lovasai
rendező: Vlad Troickij

Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés valamint Gilbert K. Chesterton Mr. Pond paradoxonai c. művei nyomán 
A kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebb, legfilozofikusabb alkotója Klim, azaz Volodimir Klimenko e sajátosan költői atmoszférájú darabjában két kiemelkedő író, G. K. Chesterton illetve Fjodor Dosztojevszkij egy-egy kultikus szereplőjét ütközteti abszurd, szinte már szürreális helyzetben. Két angol úr, Mr. Pond és Geheugen kapitány különös körülmények között Oroszországba kerül, ahol találkoznak Rogyion Raszkolnyikovval, a Bűn és bűnhődés című regény főhősével és szembesülnek annak beteges, nyughatatlan lelkével. Ennek hatására úgy döntenek, hogy elvégeznek egy igazságügyi nyomozási kísérletet, hogy mélyebben megértsék az öreg uzsorásasszony megölésének körülményeit és motivációit. 
Mikó Csaba: Az ifjú Mátyás  
rendező: Madák Zsuzsanna
Hunyadi Mátyás születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulójára.
Az előadást általános iskola alsó tagozatosok számára ajánljuk.
A 15 éves Mátyás száműzetésben él Prágában. A fogság ellenére jól érzi magát: vele van tanítója, barátai és titkos szerelme, Katalin, akikkel a legkülönfélébb kalandokba keverednek. Egy napon azonban minden megváltozik: főurak érkeznek Budáról, akik elválasztják Mátyást a csapattól. A főurak elmondják Mátyásnak, hogy őt szeretnék uralkodónak. Vajon mit tesz Mátyás ebben a nehéz helyzetben? 
Kovács Dominik és Kovács Viktor: Mintapinty
rendező: Szabó K. István 

A Mintapinty főhőse, Molnár Zsóka háborús gyerek, a fojtogató ötvenes években kamaszodik. A kispolgári származású nő az enyhülő szocializmus idején funkcionáriusfeleség lesz, a helytörténeti emlékház gondnoka férje szülőfalujában, még akkor is, amikor a rendszerváltozás átrobog a feje fölött. A monotonitást megtöri egy váratlan hír: Zsóka felkérést kap, hogy a falumúzeum megnyitásának évfordulója alkalmából ünnepi köszöntőt mondjon, megossza emlékeit a publikummal. Itt a lehetőség, hogy drámai hőssé váljon.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ