RSS Feed

Konyhaszag

Regös István - 2018. 05. 12. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Konyhaszag

Rettenetesen utálom a főzős műsorokat. Amikor először megjelentek a nagy mozifilmek, amelyekben a főszereplő valamilyen híres étterem séfje volt, még megnéztem, viszonylag elfogadóan, merthogy ez is egy új társadalmi közeg. Gondoltam, legalább egyszer érdemes a figyelemre. A vendéglők látható része a terített asztal, a felszolgálás és a tányéron gőzölgő étel, de hogy mi történik hátul, a konyhában, hogyan készülnek az ételek, mindez nem nagyon érdekelte az embereket, köztük engem sem.

Ezért volt érdekes néhány világhírű séf története, konyhabeli viselkedése, egyszóval, a háttér. Emlékszem, láttam olyan filmet, amelyben egy patkány volt a főszereplő, ami már önmagában egy abszurd helyzet. Nocsak, patkány a konyhában? Aztán valahogy elburjánzottak ezek a patkányok, igaz, már emberformát vettek fel (de mielőtt bárki sikítani kezdene, kijelentem, eszem ágában sincs bárkit is vajmi patkányhoz hasonlítani). Az elburjánzást úgy értem, hogy sorra születtek konyhafilmek egy kaptafára, ezekben a filmekben a séf ordít, mindenki rohangál, szinte hihetetlen, hogyan lesz ehető étel ebből a káoszból.


Konyhaterror

Természetesen, ahogyan ez lenni szokott, a film után jött a televízió és átvette a konyhák felett a hatalmat. Ma már nincs olyan televíziós csatorna, vagy csak elvétve akad, amelyen reggel, délben, este ne főzne valaki. Versenyeznek a kismamák, a kispapák, a mama-baba párosok, a konyhafőnökök és az alorvosok, és ha Rejtő Jenő itt lenne, azt mondaná, a kőfaragók és a balett táncosok. Ezekben a műsorokban mindenki szinte egymás torkát átharapva, eszeveszetten főz. A krumplihámozást drámai zene festi alá, úgy kavargatják a rántást, hogy belezöldülnek. Már nemcsak a konyhaszagot érzem, hanem a szereplők élet-halál harcában keletkezett izzadtságszagot is. Zokognak, ugrálnak és küzdenek, természetesen kuktasapka, fejkendő nélkül, hullik a hajuk a levesbe, és ha rossz az ízesítés, akkor ők mennek a levesbe. Szóval, megőrült a világ, nincsen tévé főzőtanfolyam nélkül, az étel lényege, hogy hasonlítson valami absztrakt szoborhoz, melyben még beleharapni is vétek, mert összedől az egész, mint egy kártyavár.

 

Told le a gatyádat, mindenki odanéz!

Vitray már jó harminc éve azt mondta, hogy nem érdemes morgolódni a tévéműsorok miatt, mert feltaláltak egy gombot a készüléken, amivel lehet csatornát váltani vagy kikapcsolni a televíziót. Azon kívül a divat is változik, például az ilyen konyhaműsorok úgy fognak eltűnni, mint a mosogatólé a csatornán. Tudom, hogy ez sokak szemében demagógiának tűnhet, miközben százezrek éheznek, a főzőversenyeken a homár kacérkodik a kaviárral, a bélszín a szarvasgombával, szóval, dőzsöl egy réteg, míg a többieknek csak a nyála csorog. Én speciel nem nagyon tudnék ételt választani magamnak, a megvetendő parasztgyomrom előnybe részesíti a feleségem által készített, jó kis házi húslevest, imádom a nem újragondolt paprikás krumplit, rakott krumplit, és a habosra sütött rántott húst. Isten bocsássa meg nekem, kedvenceim közé tartoznak az egyszerű ételek, amelyeket nem dísznek szeretnék látni, hanem valóban éteknek. Látom ezeket az alázatosan viselkedő konyhafőnök-jelölteket, akik elalélnak a gyönyörűségtől, ha megjelenik egy Michelin-csillagos séf. A gyerekek ma már nem orvosok, pilóták, tűzoltók akarnak lenni, hanem szakácsok. A tévét pedig nem érdemes nézni, mert vagy főznek, vagy valamilyen idióta vetélkedő műsort közvetítenek. E televíziós főzőműsorokat szerkesztő hölgyeknek és uraknak egy író és egy költő művét javaslom elolvasni, úgy, mint Knut Hamsun Éhség című regényét és Jacques Prévert Éhség című versét. 


Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ