RSS Feed

Marx a Soros

Dalia László - 2018. 05. 06. 8:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Marx a Soros

Trierben ünnepséget rendeztek Karl Marx filozófus tiszteletére, beszédet mondott többek között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és felavattak egy 4 és fél méteres szobrot, amit a kínai állam ajándékozott Marx német szülővárosának. Nincs is ebben semmi különös, ha csak az nem, hogy a Fidesz képviselőcsoportja felháborodott levélben tiltakozott, hiszen szerintük a kommunizmus áldozatait csúfolta meg Juncker, amikor részt vett, sőt beszédet is mondott az ünnepségen.

Trierben a filozófus születésének 200. évfordulóján egymást követték a rendezvények. A Fidesz tiltakozása nevetségesnek tünne, ha nem éppen itt élnénk, hiszen naponta tapasztaljuk, hogyan keverik össze műveletlenül vagy cinikusan a szezont a fazonnal és addig csűrik, csavarják a legártatlanabb dolgot is, míg valami ellenséget nem teremtenek. A kommunizmus ellenesség persze talán az egyetlen stabil pont a párt életében, hiszen a 180 fokos fordulat bevált gyakorlat a Fidesz életében, a kereszténydemokrata párt volt már liberális is, a Soros gyűlölet sem hiteles, miután az amerikai-magyar befektető ösztöndíját sokan élvezték a párt soraiból néhány éve, s még az is megtörtént, hogy az szidta a CEU-t, aki maga is ott végzett és mellesleg hülyét csinált magából, amikor azt sem tudta, hogy van amerikai diplomája. Igaz, a kommunizmus ellenességnek egyik legszilárdabb Fidesz hívő, maga Schmidt Mária ágyazott meg a Terror Múzeummal és azóta mantrázza is rendesen, néha összekeverve a forradalom arcait és úgy kapta  meg a Sorsok Házát, hogy az érintettek nem kértek belőle. Nem is készült el...

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja hiába szólította fel a luxemburgi politikust, hogy mondja le részvételét az eseményen. Hiába írtak össze egy közleményre való baromságot, miszerint "a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett. A kommunizmus szellemi atyja születésének ünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása".

Marxot aligha kell megvédeni, de miután Juncker rendszeresen figyelemmel kiséri Orbán pártjának akcióit, azért megtette, vagyis a kevésbé felkészültek kétségeit eloszlatta, már ha ők egyáltalán tájékozódnak a kormánylapokon túl. Juncker azt mondta Trierben, hogy "Karl Marx életművét nem az eszméire hivatkozva elkövetett rémtettekből táplálkozó előítéletekre alapozva kellene értelmezni. Másmilyen eljárás szükséges. Marxot a korából kiindulva kell megérteni, s nem lehet a gondolkodót felelősségre vonni azért, hogy írásait egyes követői fegyverként használták mások ellen".

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ