RSS Feed

1,2 milliárd forint támogatás művészeti szervezeteknek

mti - 2018. 04. 15. 8:23:46 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel.

    A minisztérium színház-, tánc- és zeneművészeti szervezetek számára hirdetett pályázatán a színházi szervezetek 386,8 millió, a táncegyüttesek 176,5 millió, a zeneművészeti szervezetek 154 millió, a forgalmazó szervezetek 210 millió, a szabadtéri színházak 247 millió, a nemzetiségi színházak pedig 90 millió forintos támogatásban részesültek. 
    A színházak, a tánc- és zenei együttesek összesen 173 pályázatot adtak be. A 144 érvényes pályázatból 127 szervezet kapott támogatást.
    Az eljárás során a felkért kuratóriumi szakértők előterjesztései alapján a pályázatokhoz a zeneművészeti, a táncművészeti és a színházművészeti bizottság készített döntési javaslatot. 
    A pályázatokról a döntést Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva hozta meg, a kuratórium és a bizottság által megfogalmazott döntési javaslatokat figyelembe véve.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ