RSS Feed

Eltávolították Gagarin szobrát Belgrádban

mti - 2018. 04. 11. 13:02:39 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Eltávolították Gagarin szobrát Belgrádban

Alig néhány napig állhatott Jurij Gagarin mellszobra Belgrádban, annyi bírálatot kapott, hogy máris eltávolították: a világűr meghódítójának apró szobra hatalmas talapzaton állt, ami furcsává és aránytalanul viccessé tette az alkotást.

    Futótűzként terjedt a közösségi médiában a legújabb belgrádi szobor képe, Gagarin apró feje egy több méter magas talapzaton. Nevezték "káposztaemlékműnek", "az ismeretlen kéményseprő" szobrának, cukorkaadagolónak, Kinder-tojásnak, "az összes LEGO figura elveszett fejének", de azt is mondták rá, hogy voltaképpen a hároméves Gagarinról mintázták.
    Kritizálták azért is, mert a szobor a Jurij Gagarin utcában kapott ugyan helyet, de nem az utca felé nézett, hanem egy bevásárlóközpont irányába, mintegy hátat fordítva minden másnak.
    A szobrot néhány nappal az átadása után eltávolították és a szerb főváros vezetése ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül újat készíttet. 
    Szakértők szerint az emlékműnek azért voltak ilyen furcsák az arányai, mert máshol és más időben készítették magát a mellszobrot és a talapzatot. A szobor egyébként nem egyedi alkotás, a szerb sajtó szerint ugyanilyen, de arányos Gagarin-mellszobor található Bulgáriában és Görögországban is.
    A belgrádi városi képviselő-testület egy évvel ezelőtt hozott döntést arról, hogy elfogadja egy üzletember magánadományát, amelyből Jurij Gagarinnak, az első űrhajósnak állítanak emlékművet. A mostani, aránytalan szobor felállítását állítólag nem is engedélyezte a belgrádi városvezetés, egyetlen hivatalos szerv sem hagyta jóvá a terveket.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ