RSS Feed

Kikapott az olaszoktól a magyar csapat

MTI - 2018. 04. 07. 9:32:06 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kikapott az olaszoktól a magyar csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott öt góllal kikapott pénteken az olasz együttestől az Európa Kupa rijekai nyolccsapatos Szuperdöntőjében.

    Az A csoport esti mérkőzésén a spanyolok megverték a görögöket, és ezzel az is eldőlt, hogy a magyar együttes már biztosan nem lesz csoportelső, azaz nem játszhat döntőt.
    Eredmény, Szuperdöntő, 2. nap:
     A csoport:
Olaszország-Magyarország 10-5 (1-0, 4-1, 2-2, 3-2)
-------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 2, Zalánki, Jansik Sz., Bedő 1-1

    A magyarok a csütörtöki nyitónapon ötször egyenlítve  döntetlent játszottak a görögökkel, míg az olaszok némi meglepetésre nagyon simán, 11-4-re kikaptak a spanyoloktól.
    A pénteki találkozó elején úgy tűnt, Märcz Tamás együttesének nemcsak az olaszokkal, hanem a játékvezetőkkel is meg kell küzdenie, ugyanis támadásban és védekezésben is rendre az ellenfelet segítették a partról. Ennek ellenére az első negyedben jól küzdött a magyar csapat, a másodikban viszont az olaszok elkezdték értékesíteni a könnyen kapott emberelőnyöket (5-1).
    A találkozó ezzel gyakorlatilag el is dőlt, a magyar válogatott Manhercz Krisztián révén húsz perc után szerezte második gólját, majd Jansik Szilárd kozmetikázta tovább az eredményt (7-3).
    A zárónegyedben a csapat többször is három gólra felzárkózott, de nem volt esélye az egyenlítésre.
    Szombaton 20.30-tól a spanyol válogatott lesz az ellenfél.
    A két csoport első helyezettje a döntőben találkozik egymással, a másodikok a bronzmérkőzésen csapnak össze, a harmadikok az ötödik, a negyedikek a hetedik helyért játszanak majd.

    További eredmények (a torna honlapjáról):
     A csoport:
Spanyolország-Görögország 7-6 (3-1, 2-1, 1-1, 1-3)
    A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Olaszország 3, 3. Görögország 1 (15-16), 4. Magyarország 1 (14-19)
    B csoport:
Horvátország-Montenegró 10-5 (3-1, 2-1, 4-3, 1-0)
Szerbia-Franciaország 13-2 (4-1, 1-1, 5-0, 3-0)
    A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (30-10), 2. Szerbia 6 (22-7), 3. Montenegró 0 (10-19), 4. Franciaország 0 (7-33)

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ