RSS Feed

Márciusi tanúk

Regös István - 2018. 03. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Márciusi tanúk

Hol vannak már a tanúk? És hol vannak már a tanúk leszármazottai, a déd-, ük- és szépunokák? Ha jól számolom, az idei március 15-e a forradalom 170. évfordulója. A márciusi ifjak legendája, amióta csak megszületett, azóta annyit változott, ahogyan egy vörösfenyő csemetéből egekig nyúló óriásfa lesz. Ma már úgy mondjuk, az 1848. március 15-ei forradalmat mindig, minden regnáló rezsim a magáénak vallja.

Talán ez az egyetlen össznemzeti megmozdulás a magyarság történetében, amikor kisebb-nagyobb fazonigazítással, de pozitívan állt hozzá mindenki kokárdás ünnepünkhöz. Egy azonban biztos, az elnyomó hatalmak nem szívesen engedték Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét szavalni az ünnepen. Mert az elnyomók mindig is tudták, hogy ez az ünnep egy nép szabadságáról szól. Ez olyan ünnep, amelyen hitet tesznek, hogy nem tűrik a láncokat. 

Tanúk nélkül mindig könnyebb

170 év. Már nincsenek tanúk. Régóta több tucatszor átírták a forradalom szellemét és eseményeit. Feljegyezték például, hogy a borissza, vidám kedvű Petőfi összebeszélt néhány forrófejű ifjú barátjával, hogy tenni kellene valamit a bécsi iga lerázásáért. A fáma szerint megállapodtak, hogy március 15-én korán reggel, nyolc óra körül a belvárosi Pilvax kávéházban találkoznak az ifjak. Mivel abban az időben még hiányzott a Facebook, nem tudták odacsődíteni a népet, ráadásul az ország kilencvenkilenc százaléka azt sem tudta, ki ez a Petőfi, ez a kis kecskeszakállú fickó, vagy ki az a Jókai Mór? Nálam már ez a hajnali óra sem stimmel. Mint egykori gyakorló lump, egy végigmulatott éjszaka után nem szerettem nagyon korán felkelni. Mi, újságírók, akkoriban már csak ilyenek voltunk. Mi hasonlítottunk legjobban Petőfiékhez. Úgyhogy, az lett az eredmény, a több tucat, erős akaratú, ifjú forradalmár közül, írva és mondva, hatan voltak képesek megjelenni. Soroljuk fel őket: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Sebő, Gaál Ernő, Hamary Dániel, Bulyovszky. Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy aki nem foglalkozott behatóan a forradalom történeti krónikájával, nem nagyon tudja, ki volt ez a Sebő, Gaál Ernő, Hamary Dániel vagy Bulyovszky. De hát, ilyen hálátlan az utókor! Maradt Petőfi és Jókai.


Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem!

És akkor, hogy is volt az a nap? A fiúk biztosan ittak egy sört, hogy az éjszakai snapszok hatását enyhítsék, aztán valószínűleg eszükbe jutott a forradalom. Merthogy akármilyenek is a történelmi feljegyzések, 1848-as forradalom és szabadságharc azért volt. Csak sok évtizedes tapasztalatom mondatja velem, hogy semmi sem úgy volt, ahogy volt. A történelmet, bizonyos időnként újraírják, de március 15-e napját azért, ahogy már mondtam, kisebb-nagyobb korrekcióval, nem szégyenítik meg. Szóval, a fiúk megírták a tizenkét pontos követelésüket, amelyet egyesek szerint Jókai fogalmazott. Létrehoztak egy bizottságot is, amely Landerer és Heckenast könyv- és lapnyomdájában, a forradalom nevében ki is nyomtatta a követeléseket. Na, most ez is biztosan igaz, mert az a tizenkét pont papíron, szórólapon (hahó, már akkor is volt), a Nemzeti Múzeum lépcsője körül gyülekező emberek kezébe került. A tizenkét pont a szabadság értelmezésében, a demokrácia tükrében a gondolkodó emberek tízparancsolata. Kár, hogy ritkán használjuk, akkor sem, amikor lehet, akkor sem, amikor tilos.


Robbannak a rügyek

Lehet derűsen beszélni március 15-éről, mert ez a forradalom nem vérrel kezdődött, és nem kegyetlen rendőrterrorral folytatódott. Ez a forradalom a népé, de elsősorban az ifjúságé volt, van és lesz. De hát tudjuk, a háborút a szellemi vezérek robbantják ki, a politikai és katonai hatalmasok irányítják, és a fiatalok vívják meg olykor életük feláldozásával. Ez mindig is így volt és úgy tűnik, így is marad. Mégis szeretem március 15-ét és undorodom azoktól, akik ki akarják sajátítani. Ez esetben nekem teljesen mindegy, melyik oldalt képviselik, és hogyan akarják eltorzítani. Sajnos, megéltem már, hogy a gumibot hol az egyik, hol a másik oldal rendőrségének kezében volt. Megéltem, hogy begyűjtötték a Magyar Bálintokat, a Demszky Gáborokat, és ha úgy tetszik, az Orbán Viktorokat is. Megéltem, hogy ugyanezt a Demszky Gábort megzavarták, hogy elmondhassa ünnepi beszédét. De a Nemzeti Múzeum lépcsőjén ünnepi beszédet mondók között sokan voltak, akiknek ünnepi beszéde alatt behallatszottak a füttykoncertek is. Magyarázat mindig volt, van és lesz. Mondják, ilyen a forradalom.


Szeretem a tavaszt

Ahogy kezdtem, úgy fejezem be. 170 év. Már nincs tanú, a történelemkönyvek százszor átírva, de tessenek odafigyelni, senki és semmi nem volt képes arra, hogy bepiszkítsa ezt a fénylő napot. A legtöbb hatalom félt ettől a naptól, mert ez a forradalom napja. Mert a forradalmat az elégedetlenség robbantja ki. Amikor már a régi nem működik és nincs még új, az az a pillanat, amikor megdörren az ég. Mégis szeretem ezt a március 15-ét. Igenis van kokárdám és hordom, voltam úttörő rövidnadrágban, fehér ingben és énekeltem a Kossuth-nótát nyolcadikos koromban a Nemzeti Múzeum előtt. És most szagoljanak bele a levegőbe, tavasz van!


Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ