RSS Feed

Páratlan párossal készül a fiatal társulat

M. A. - 2018. 03. 13. 17:00:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Páratlan párossal készül a fiatal társulat

A HeArt Társulat független, fiatal művészekből álló alkotócsoport, amelynek elsődleges célja szórakoztató színművek minőségi színpadra alkalmazása. A Bródy Norbert rendezésében megvalósuló Páratlan páros című komédia az első darab, amelyet a társulat bemutat április 6-án.

A tagok végzett színészek, akiknek aktív színházi munkáik mellett komoly igényük van az önálló alkotásra és a választott színdarabok bemutatására minél szélesebb közönség körében. Az általuk játszott színdarabok nem egyetlen színházban jelennek meg, hanem több színpad közönségét is meg kívánják szólítani velük a fővárosban és vidéki játszóhelyeken egyaránt. A Társulat 2017-ben alakult Kálmán Henrietta vezetésével.

A HeArt Társulat alapítója és létrehozója, Kálmán Henrietta, 16 évesen köteleződött el ebbe az irányba, amikor Gór Nagy Mária Színitanodájában lehetőséget kapott Gyöngyösi Tamás mozgásszínházában. A miskolci gimnáziumban magántanuló lett és mivel teljesítenie kellett, hamar felnőtt egy olyan városban, ahol akkor még senkit sem ismert. Ebben a társulatban 4 évadon keresztül játszott, majd egyre több lehetősége adódott, hogy színiiskolákban és a színpadon is egyre többet tanuljon a szakmájáról. Már a színészképzés éveiben volt, amikor megismerkedett Bródy Norberttel (Győri Nemzeti Színház színésze), ő volt a színészmesterség tanára, most pedig a társulat rendezője. A fiatal színésznő a Barátok köztben kapott szerepet, ahol megismerkedett Nagy Alexandrával, aki azóta társulatának tagja lett, több kiváló színész mellett.

A HeArt Társulat szívvel és szívből jött létre, azért, hogy az az elhivatottság és ambíció, amit a társulat tagjai magukban éreznek a színjátszás iránt, egy olyan közösség keretein belül bontakozhasson ki, ahol közös a cél, ahol jó barátok és jó kollégák dolgozhatnak a sikeres előadásokért – fogalmaz a társulattal kapcsolatban Kálmán Henrietta. A Bródy Norbert rendezésében megvalósuló Páratlan páros című komédia az első darab, amelyet a társulat színre visz: bemutatóját 2018. április 6-án és 13-án láthatja a közönség.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ