RSS Feed

Természetes dopping: a céklalé

egeszsegkalauz.hu - 2018. 02. 11. 9:10:42 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Természetes dopping: a céklalé

A cékla jótékony hatásairól ódákat lehetne zengeni, nemrég az is kiderült, hogy sportolóknak is tökéletes természetes teljesítményfokozó.

A Tour de France kerékpárversenyen aztán igazán minden másodperc számít, és mindenki mindent megtesz a sikerért, a legújabb karbonszálas aerodinamikus kerékpár-modelleken át a táplálkozástudomány csodááig, és lám, tessék…

Az angliai Exeter Egyetem tanulmánya szerint a céklalé fogyasztása hatásos lehet pl. a kerékpárversenyzők teljesítményének növelésében. Ezt vizsgálták szimulált versenyhelyzetben a kutatók.

A kérdéses vizsgálatban a szimuláció így zajlott:

Kilenc kerékpárversenyző (férfi) vett részt két távon: 4 km, illetve 16 km. Minden távot kétszer tettek meg a versenyzők, minden alkalommal a verseny előtt fogyasztottak fél liter céklalevet. A versenyzők nem tudták, hogy egyik alkalommal a céklalé "teljesértékű" volt, másik alkalommal azonban a kutatók előzetesen eltávolították a benne lévő nitrátokat.

Vizsgálták a a versenyzők VO2 értékeit (oxigénfelhasználás), ez a legjobb paraméter, ami mutatja az erőkifejtés mértékét verseny közben.

A céklalé természetes nitrátforrás, élettani hatásai jótékonyak: értágító hatású, csökkenti egyben a vérnyomást, javítja a keringést. Az izomszövetben csökkenti az oxigénigényt terhelés idején.

Az Exeter Egyetem kutatói természetesen további vizsgálatokat végeznek mindezek pontosítására.

Az eredmények szerint mintegy 3%-kal javult a teljesítményük wattban mérve, a teljesértékű céklalé fogyasztása után. Ez az eredmény egy valódi versenyhelyzetben bizony lényeges különbséget adhat!

Fotó: egeszsegkalauz.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ