RSS Feed

Hamburg híres halottja

Mogyorósi Géza - 2018. 02. 10. 8:00:20 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hamburg híres halottja

Idén lenne 100 éves Helmut Schmidt, aki 1974 és 1982 között volt az NSZK kancellárja. Kádár Jánossal is többször parolázott a nyugatnémet politikus. Két esztendeje novemberben hunyt el. Az egykori bonni kormányfőt - kit kedveltem - kívánságának megfelelően szülővárosában, Hamburgban kísérték utolsó útjára.

Észak-Németország leghíresebb barokk templomában, a Sankt Michaelisben tavalyelőtt november 23-án - éppen egy hónappal 97. születésnapja előtt - vettek végső búcsút a korábbi bonni kormányfőtől. A legendás szociáldemokrata politikus és publicista hamburgi búcsúztatásán részt vett, s németül beszélt többek közt régi barátja, Henry Kissinger az Egyesült Államok egykori külügyminisztere. Joachim Gauck államfő és Angela Merkel a berlini szövetségi kabinet irányítója is ott volt az evangélikus főtemplomban tartott megemlékezésen. Azt követőn rendőrmotorosok kísérték lassú menetben a Hanza-város utcáin a Helmut Schmidt koporsóját szállító éjfekete járművet. Sok tízezer polgárnak így volt alkalma végső búcsút vennie az Elba-parti metropolisz nagy szülöttjétől. A Friedhof Ohlsdorfba (temető) érkezés után, az elhunyt hamvasztását követően – szűk családi, baráti körben – helyezték végső nyughelyére a volt bonni kancellár földi maradványait.

Az NSZK ötödik kormányfője 1918-ban, karácsony küszöbén jött a világra. A második világháború végéig katonai szolgálatot teljesítő Helmut Schmidt közel hetven évig volt az SPD tagja. Levetve a Wehrmacht egyenruháját államigazgatási és közgazdasági egyetemi tanulmányokat folytatott szülővárosában. Az Adenauer-korszakban, '53-ban lett a Bundestag ellenzéki képviselője, majd 1961-től négy évig a Hanza-metropolisz belügyi szenátoraként tevékenykedett. Willy Brandt szövetségi kormányában '69-től három esztendeig a védelmi tárca felelőse volt, s 1972-től pénzügyminiszterként fáradozott.

A csúcsra '74-ben érkezett a szocialista tábort, így Magyarországot is jól ismerő Schmidt. Kádár Jánossal bő négy évtizede, Helsinkiben fogott először kezet. Majd '76-ban Bonnban, '79-ben Budapesten tárgyalt a két politikus, sokat téve a kelet-nyugati enyhülésért. Schmidt utóda 1982 végén kereszténydemokrata druszája, Helmut Kohl lett. 1983-tól a tekintélyes Die Zeit című lap politikai kommentátora, majd a nívós újság társkiadója volt. Az 1987-ig Bundestag honatya Helmut Schmidt a 21. században is az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő német közéleti személyiség volt: bel- és külföldön egyaránt. Harminc esztendővel azután, hogy búcsút intett a bonni parlamentnek – túl a 2017-es őszi voksviadalon – nem csak pártja, az SPD érzi a hozzáhasonló kaliberű államférfiak hiányát a nemzetközi porondon.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ