RSS Feed

Betiltották A tanú eredeti plakátját

BÁV, mti - 2018. 01. 13. 13:00:30 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Betiltották A tanú eredeti plakátját

Steven Spielberg a Cápa, az E.T vagy a Meztelenek és bolondok című filmjeihez készült poszterekre is licitálhat a közönség a BÁV 6. Plakátaukcióján, amelyet január 24-én rendeznek meg a BÁV Apszistermében. A magyar filmek közül kiemelkedik A tanú eredeti plakátja, amely azért is számít ritkaságnak, mert a filmet, és így az azt népszerűsítő plakátot is betiltották az elkészülte után 10 évre.

Az aukció legjelentősebb csoportját a filmplakátok alkotják. Az eredeti Cápa-plakát mellett lehet majd licitálni Herpai Zoltán az E.T.-t reklámozó alkotására, valamint a Meztelenek és bolondok című film plakátjára, amelynek plakátját Árendás József készítette. 
    A magyar piacon viszonylag ritkán tűnnek fel Audrey Hepburn-filmposzterek, ha igen, akkor jellemzően igen magas áron kelnek el. A mostani árverésen a Hogyan lopjunk egymilliót? című romantikus vígjáték plakátját kínálják megvételre.
    A különleges kínálatban szerepel még Görög Lajos Távol Afrikától-plakátja, Herpai Zoltántól A légy,  Felvidéki Andrástól pedig a Pokoli torony című filmhez készült poszter. Lehet licitálni továbbá az Alain Delon főszereplésével készült Egy zsaru bőréért című filmplakátra, a Solarisra, valamint olyan klasszikusok posztereire, mint az Esőember, a Twin Peaks vagy az Amelie csodálatos élete. 

A magyar filmek közül kiemelkedik A tanú  (képünkön jelenet a filmből) eredeti plakátja, amely azért is számít ritkaságnak, mert a filmet, és így az azt népszerűsítő plakátot is betiltották az elkészülte után 10 évre, de meg lehet majd vásárolni A Pál utcai fiúk, a Keménykalap és krumpliorr vagy éppen a Szerelmesfilm poszterét is.
    A koncertplakátok között a Faith No More, Alice Cooper, Komár László vagy a Bergendy zenekar fellépéseit hirdető alkotásokat is vásárolhatnak az érdeklődők, de lesznek reklám- és kiállításplakátok, valamint az 1950-es, 1960-as években készült propagandaplakátok is.
    A rendszerváltás előtt a külföldi és magyar filmekhez egyaránt Magyarországon készültek a poszterek. Egy-egy filmhez, a megtekintés után, több grafikus is készített tervet, amelyekből egy bíráló bizottság választotta ki a nyomdába, majd a mozik falára kerülő alkotást. A nemzetközi plakátok helyett a filmet egyedi értelmezésben tálalták a kor magyar grafikusai, ezért Magyarországon, illetve jellemzően a keleti blokk országaiban a plakátművészet sajátos művészeti ággá nőtte ki magát. A sokszor igen merész vagy éppen elvont alkotások megszületését az is elősegítette, hogy az akkori viszonyoknak ellentmondva, ezt a kifejezési formát szinte alig cenzúrázták. Ez az egyedi hangvétel az, ami nem csak Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is értékessé teszi a magyar plakátokat.
    Az 6. Plakátaukció kiállítása a január 12. és 22. között tekinthető meg a BÁV Apszistermében.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ