RSS Feed

800 millió forint Törökszentmiklós déli iparterületére

mti - 2018. 01. 12. 18:34:51 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) támogatásával csaknem 800 millió forintból korszerűsítik Törökszentmiklós önkormányzati tulajdonú déli iparterületét,

A barnamezős beruházás előkészítése már zajlik, a kivitelezés a tervek szerint a sikeres közbeszerzési eljárások után, 2018 második felében indul és 2020 május végéig tart majd - közölte Marsi Péter kabinetvezető az MTI-vel.

    Elmondta: a projekttel támogatják a foglalkoztatás-ösztönző gazdaságfejlesztést, illetve segítik a magasabb képzettséggel rendelkezők számára vonzó munkahelyek létrehozását. Hozzátette: a vállalkozások számának növekedésével javul a gazdasági aktivitás is. A fejlesztést egyebek mellett indokolja, hogy több raktározási és logisztikai feladatot ellátó cég is jelezte betelepülési szándékát a déli iparterületre, igaz, szerződést eddig még nem kötöttek - mondta.
    A kabinetvezető megjegyezte: Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szolnoki ipari parkon kívül csak a törökszentmiklósi iparterület rendelkezik használható iparvágánnyal.
    A csaknem 11 hektáros területen egy 1580 négyzetméteres új raktárépület épül, továbbá korszerűsítik a meglévő épületeket, a csaknem 430 négyzetméteres irodaépületet. Az egykori laborépületet több mint 310 négyzetméteres szociális helyiséggé alakítják át és a mintegy 30 négyzetméteres porta is megújul. Emellett korszerűsítik az alapinfrastruktúrát, például a közműveket., és környezeti kármenetesítést is végeznek.
    A déli iparterületen több bérlő is működik, a mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó Claas Hungária Kft., a TDA WOOD Fafeldolgozó Kft., a személyszállítással foglalkozó PSL Hungary Kft. és a White PSL Transz Kft., a vetőmagtároló Taköv Transz Hungária Kft., az egyebek mellett generálkivitelezéssel foglalkozó LIMA-98 Kft., a műtrágya, nitrogénvegyület gyártásával foglalkozó Péti Nitrokomplex Kft., a készételeket gyártó Natural Meat Kft. és gépipari tanácsadó, közvetítő BDO Magyarország Kft.
    A cégek összesen átlagosan mintegy száz embert foglalkoztatnak az iparterületen - közölte Szőke András , a déli iparterületet üzemeltető Törökszentmiklósi Térségi Építő Szerelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője.     A nyilvános cégadatok szerint a Törökszentmiklósi Térségi Építő Szerelő és Szolgáltató Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban az előző évi több mint 35 millió forintról a duplájára, több mint 70 millió forintra nőtt. A cég 2015-ben 32 millió forint, 2016-ban 12 millió forint veszteséget könyvelt el.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ