RSS Feed

Ricciardo és Verstappen már tisztelik egymást

M. A. - 2018. 01. 11. 13:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Ricciardo és Verstappen már tisztelik egymást

Daniel Ricciardo úgy érzi, csapattársa, Max Verstappen a versenypályán és azon kívül is sokkal érettebben viselkedett a 2017-es szezonban, mint előtte. Az ausztrál pilóta szerint holland vetélytársa lényegesen több tiszteletet mutatott ellenfelei iránt, mint korábban.

Egy két apróságot leszámítva egész évben remekül elvoltak egymással és ez a csapatnak is jót tett. Max sokkal érettebbé vált a szezon során, a pályán és azon kívül is. A versenypályán sokkal tudatosabb volt. Sokkal inkább kézben tudta tartani a dolgokat, és úgy érzem, most már jobban tiszteli az ellenfeleit is” – magyarázta Ricciardo, aki jól tudja, ha a bajnoki címért harcolnak majd, fagyosabb lehet a hangulat, a tisztelet viszont fennmaradhat.

„Ha bármi történik is, megtaláljuk a módját annak, hogy kezeljük a dolgot. De én ezt az egészet inkább kellemes problémának nevezném. Inkább legyen egy kis súrlódás, ha az élen vagyunk, mintha súrolódások nélkül harcolunk a hatodik helyezésért. Nem hiszem, hogy valaha is eljutunk arra a szintre, amin Nico és Lewis volt. Az egy különleges helyzet volt, ahová csak akkor jutnánk el, ha elveszítenénk a kölcsönös tiszteletet” – fogalmazott az ausztrál.

Bár még csak januárt írunk, és a két pilóta is még javában pihen, azért fél szemmel már a versenynaptárt nézik, és azt, hogy hol lesz a Red Bull igazán sikeres, és hol tudják ők magukból kihozni a legjobbat.

 


Fotó: Red Bull Racing
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ