RSS Feed

Amikor az Eddának női basszusgitárosa volt

Észak-Magyarország - 2018. 01. 02. 17:00:37 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Amikor az Eddának női basszusgitárosa volt

Az Edda együttes alapító basszusgitárosa volt Beély Katalin, aki csellózni tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1972-ben vállalva az Edda nevű egyetemi zenekar felkérését, az együttes basszusgitárosa lett. Ma az Európa Rádió programigazgatója.

Hat hetébe került, amíg megtanulta a kétórás koncertműsor számait, ami bevallása szerint nem sok idő, hiszen a gitár a cselló után jóval könnyebb hangszernek tűnt. Hallás után tanulta a basszusszólamokat, a slágereket  Komjáthy György Csak fiataloknak! című műsorából illetve a luxemburgi rádióból vették fel magnóra. Az Edda név az együttes szólógitárosának, Ferenczi Zoltán édesapjának volt az ötlete, aki az Edda-dalok óizlandi  eposzkötetét vette le a polcról, azok után, hogy a zenekar tagjai olyan nevet kerestek, amely kifejezi, hogy egy nő is van köztük. 
Beély Katalin 1977-ben diplomázott cselló-szolfézs-ének szakon, majd egy budapesti zeneiskolában tanított, dolgozott a Magyar Rádióban, a miskolci rádióban. 2001-től az Európa Rádió programigazgatója. Ma sem sajnálja, hogy otthagyta az Eddát, úgy véli, a rockzene nem az ő világa már és nem is az értékrendje szerint való. 

Fotó: Észak-Magyarország, magánarchívum
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ