RSS Feed

Iránfoci

Csontos Tibor - 2017. 12. 04. 8:00:50 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Iránfoci

Véletlenül akadt kezembe a Kommentár című közéleti és kulturális folyóirat 2010-es márciusi száma, melynek szerkesztőbizottságában többek között Czibere Károly, L. Simon László is ott volt, s melyben Ablaka Gergely Iráni focitörténetek - Futball és politika az iszlám köztársaságban címmel jelent meg elemzés. A szerkesztő messzire látását dicséri, hogy a tanulságos tanulmányt a folyóirat Messzelátó rovatában szerepeltette. Szó szerinti idézetek következnek. A Messzelátó rovatcím telitalálatnak bizonyult.

" Iránban a labdarúgás nem egyszerűen sport, hanem sokkal több annál: egyfelől részét képezi a politikai csatározásoknak, másfelől pedig leképeződése a szociológiai változásoknak."

"Emellett pedig szemlélteti azt is, hogy a túlzott átpolitizáltság és ideologizáltság mennyire jelen van az iszlám köztársaságban."

"Iránban a futball nem egyszerűen játék, hanem az iráni nacionalizmus megnyilvánulási formája, a futballpálya pedig lényegében nem más, mint egy nemzetközi csatatér."

"A lakosság felét kitevő nőknek a labdarúgás még fontosabb, mivel a társadalomban elfoglalt helyükről és szerepükről, az egyenlőségért folytatott küzdelmükről is szól."

"A foci és a politika mindig is összekapcsolódott, az iszlám köztársaság populizmusában egyaránt kitüntetett szerepet játszott illetve játszik a labdarúgás. A futball lényegében nem más, mint az iráni társadalom, politika és kultúra komplexitásának kifejeződése."

"A futball már megjelenését követően összefonódott a politikával. Reza sah a modernitás szimbólumának tekintette, s mint a csapatszellem és erkölcsösség erősítőjét igyekezett felhasználni országegyesítő és intézményesítő munkásságában."

"A vezetés látván, hogy a labdajáték mekkora társadalmi népszerűségnek örvend (a fiatalok inkább mentek meccsre, mint a mecsetbe), igyekezett a sportot propagandaeszközként felhasználni. A csapatok mind állami irányítás alá kerültek, többségüket pedig az előző rendszerrel való szakítás jegyében átnevezték."

"Az iszlám köztársaságban a futball valójában a deviáns viselkedés egyik lehetséges színtere. A lelátókon transzba esett fiatalok csüngnek, akik közül némelyek táncra perdülnek örömükben, a nagy többség pedig káromkodik a kihagyott helyzeteknél és a bírói tévedéseknél. "

"A futballjátékosok nyugati mintára vágott hajkoronájukkal és öltözködésükkel szintén feszegetik a rendszer határait:"

"A szurkolóknak a játékosok olyanok, mint az igazi hősök, akik adott esetben a propagandaképekről letekintő forradalmi vezetőknél is népszerűbbek." 

"Az irániaknak a labdarúgás egyet jelent a nemzeti egységgel és büszkeséggel."

"Az iszlám köztársaságban a labdarúgás a nemzeti karakterológia fontos elemének szám, a társadalmi vágyak és sérelmek kollektív megjelenésének, valamint a külpolitika lényeges megnyilvánulási formájának, vagy ha úgy tetszik, visszatükröződésének számít."

"Azt, hogy a futball és a politika kéz a kézben jár az iszlám köztársaságban, aligha lehet vitatni."

"A mai Iránban minden sport, így a labdarúgás is kormányzati ügynek számít." 

"A 2005-ös kampányban Ahmadinezsád igyekezett megnyerni a választókat, mint a "focista elnök".

"Ahmadizsenád különösen szoros viszonyt ápol a labdajátékkal, amelyet nemcsak csodál (igyekszik a nemzeti válogatott valamennyi mérkőzésére kilátogatni), hanem ha ideje engedi, maga is előszeretettel űz."

"S valóban. A futball remekül illeszkedik az elnök jelleméhez, de még inkább a politikájához: a focisikerek fokozzák a nemzeti összetartozást, erősítik az erkölcsösséget, illetve lehetőséget teremtenek a tömegek mobilizására is."

"2005-ben, amikor Ahmadinezsádot megválasztották, nem sokakat érdekelt az elnök személye, mert mint mondták: Mit számít, hogy ki lesz az elnök, a lényeg, hogy megyünk a világbajnokságra!"









Fotó: teszvesz.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ