RSS Feed

Nightwish: finn szimfonikus metál az Arénában

Rákász István - 2017. 11. 28. 17:00:23 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nightwish: finn szimfonikus metál az Arénában

2018-ban indul a Nightwish új, világ körüli turnéja, mely a tervek szerint 9 hónapon át tart majd, és Észak-Amerikában kezdődik, 34 állomással. A turné első európai helyszíne Tallinn lesz májusban, de már most megvan a budapesti koncert időpontja is: a finn szimfonikus metal zenekar 2018. november 20-án játszik a Papp László Budapest Sportarénában

A történet 1996-ban indult: Tuomas Holopainen ebben az évben rakta össze azt a három dalból álló demót, ami hozzásegítette a zenekart első lemezszerződéséhez. Húsz évvel, több mint 2000 koncerttel és 8 millió eladott lemezzel később, napjainkban a Nightwish a legnagyobb metal zenekarok egyike. A két évtizedes évfordulót ünnepelve a zenekar kiadója, a Nuclear Blast egy kétlemezes válogatást ad ki jövő márciusban: a Decades című anyagon a zenekar pályafutásának legismertebb dalait gyűjtik össze.

Decades, vagyis Évtizedek a fantázianeve a Nightwish 2018-as koncertsorozatának is, aminek keretében a zenekar különleges, ritkán hallható korai dalokkal is készül, és ezeket ráadásul egy-egy csavarral adják majd elő, így a rajongók és a zenészek számára is izgalmas, új élményt kínálnak ezek az esték. Ráadásul az átdolgozások kifejezetten erre a turnéra készülnek, vagyis később nem hallhatjuk majd élőben ezeket a különleges előadásokat. 


Fotó: nightwish.com
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ