RSS Feed

Ambrus - Tvrtko irigy

birs - 2017. 11. 26. 12:34:44 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Ambrus - Tvrtko irigy

Ambrus Attila a róla szóló filmet szerette volna népszerűsíteni az ATV Start Plusz című műsorában az őt alakító színésszel, Szalay Bencével, ám az élet és Vujity Tvrtko keresztülhúzta a számításait. A műsorvezető ugyanis nehezményezte, hogy Ambrus Attila bűnözőként vált sztárrá, és most is csak ezért foglalkoztatják az Ázsia Expresszben, ezért készült róla könyv és ezért filmesítették meg az életét.

A Viszkis nem is hagyta válasz nélkül a támadást, többek között arról beszélt élő adásban, hogy Vujity Tvrtkóval ellentétben ő legalább a saját nevén él, és egyébként sem ő kardoskodott azért, hogy filmet forgassanak róla (a beszélgetésről/vitáról itt írtunk). Ambrus a Bors munkatársának telefonon beszélt arról, mióta áll gyakorlatilag háborúban a tévéssel.

– Évekkel ezelőtt a börtönben láttam a tévéműsorait, amikben ő próbált velem szemben erkölcsi magaslatokból beszélni. Néhányszor csúnyán belém állt, úgy minősített, hogy én nem tudtam neki válaszolni – kezdte a lapunknak Ambrus.

– Nem vagyok büszke arra, amit korábban csináltam, leültem érte a büntetésemet, viszont az nem működik, hogy ez az ember leszedi rólam a keresztvizet. Már évek óta azon agyaltam, hogyan tudok revansot venni rajta, eredetileg le akartam szedni a sapkáját, de egy ügyvéd felvilágosított, hogy ez is büntetőjogi kategóriába esik – mondta Ambrus, majd hozzátette, hogy korábban egy TV2-s interjút is csak úgy vállalt el, ha nem Tvtrkóval, hanem egy má­sik, kevésbé elfogult riporterrel beszélgethet.
  
  Az ATV reggeli műsorába hívták Ambrus Attilát, ám Vujity Tvrtko az orra alá dörgölte, hogy ő mégiscsak egy bűnözőként vált sztárrá © ATV
– Már hánytam attól, hogy ő évek óta belém törli a lábát, miközben álságos dumákkal próbálja eladnia az embe­reknek a sz*ros történeteit. Próbáltam a helyzetet kulturáltan megoldani, de már a felvezetőjében azt mondta, hogy én másoknak, többek között neki is elloptam a pénztárcáját. Azt nem értem, hogy aki a saját nevét nem meri felvállalni, az miért támad úgy embereket, hogy azok nem tudják megvédeni magukat. A szememben ő egy hiteltelen senki, nem adok egy évet, és innen is kirúgják, ahogy Amerikából is hazatántorgott – mondta a Viszkis, aki szerint Tvrtko egyszerűen irigy, amiért róla készül készül film, és nem a tévés pokoli történeteiről.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ