RSS Feed

Nőtt a Waberer's árbevétele

mti - 2017. 11. 14. 9:21:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Waberer's International Nyrt. árbevétele a harmadik negyedévben 182,3 millió euróra nőtt, 23,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

    Az árbevétel növekedése részben a lengyel Link fuvarozócég 2017. július 1-től hatályos konszolidációjának köszönhető, és mindhárom üzleti szegmensben - a nemzetközi árufuvarozási ágazatban, a regionális szerződéses logisztikai ágazatban, és az egyéb szegmensben - volt organikus növekedés is a jelentés szerint.
    A Waberer's a kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredményét (EBITDA) 20,1 százalékkal, 24,9 millió euróra növelte a harmadik negyedévben.
    A rendszeres nettó eredmény 8,2 százalékkal 6,2 millió euróra nőtt.
    A konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján idén az első kilenc hónapban a Waberer's árbevétele 16,8 százalékkal 495,5 millió euróra emelkedett. Az EBITDA január-szeptemberben 9,4 százalékkal 65,3 millió euróra nőtt, a rendszeres nettó eredmény pedig 15,7 százalékkal 15,4 millió euróra.
    A jelentés szerint a nemzetközi fuvarozási ágazat bevétele a jobb árazási környezet, az átlagos kilométerenkénti fuvarozási díjak több mint egy százalékos emelkedése és a lengyelországi Link felvásárlása révén 22,8 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben és 139,6 millió eurót tett ki. A Link felvásárlásával nőtt a járműállomány, az előző év azonos időszakához képest 17 százalékkal 4152-re. Kiemelik, hogy 2017 harmadik negyedévére a Link 1,8 millió eurós EBITDA-t teljesített, ami várhatóan tovább javul.
    A regionális szerződéses logisztikai ágazat bevételei a harmadik negyedévben 29,8 százalékkal 32,4 millió euróra nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, döntően a fuvarozáson alapuló rakományos és gyűjtőszállítmányozási szolgáltatásokból. Az egyéb kategóriába sorolt üzletágak - közöttük a biztosítótársaság - bevételei is nőttek a harmadik negyedévben, 18,8 százalékkal 13 millió euróra.
    A közvetlen bérköltség, juttatások járulékok 25 százalékkal 28 millió euróra nőttek 2017 harmadik negyedévében. Ez nagyjából megfelel az árbevétel 23 százalékos dinamikájának, mivel a béremelések negatív hatását az egy kamionra jutó járművezetők átlagos számában megjelenő hatékonyságjavulás részben ellensúlyozta - írták. A gépkocsivezetők száma a Link felvásárlásával 16 százalékkal emelkedett és a bérek a csoport munkaerő-ellátásában meghatározó közép-kelet európai országok munkaerőpiacán érezhető általános bérnyomásnak megfelelően 8 százalékkal emelkedtek.
    Az eladósodottsági adatok a Link konszolidációja miatt jelentős növekedést mutattak, ez 39 millióval növelte a csoport tőkeáttételét. A gördülő rendszeres EBITDA (így a Linket csak 2017 július 1-je óta tartalmazó) többszöröseként kifejezett nettó tőkeáttétel 3,4-szeresére emelkedett, a felvásárlás hatása nélkül azonban 2,9-szeres körül maradt.
    Idén július 6-án indult el a kereskedés a Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT-en, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A papír a hétfői kereskedést 4790 forinton zárta. Legmagasabb ára 5199 forint, legalacsonyabb 4576 forint volt. A fuvarozással foglalkozó cégcsoport Magyarország 50 legnagyobb vállalata közé tartozik az árbevétele alapján, piacvezető Európában a szegmensében, és közel hétezer dolgozót foglalkoztat.
    A cég teljes piaci értéke, a bevezetési áron kalkulálva meghaladja a 90 milliárd forintot, ezzel a 6. legnagyobb piaci kapitalizációjú társaság a BÉT-en.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ