RSS Feed

Gyászaink

Csontos Tibor - 2017. 10. 31. 8:00:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Gyászaink

Megszívlelendő tanulságokkal zsúfolt elemzést adott közre a minap dr. Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, aki a gyászolókkal végzett sok éves munkája során összegyűlt és a gyászolók által írt naplókat vizsgált. A szakember úgy véli, a tapasztalatok azt sugallják, hogy a gyászon mielőbb túl kell jutni és végre őszintén tudjunk beszélni a halálról, a haldoklásról és a gyászról is. Másrészt a társadalom mintha sürgetné a gyászt, miközben a gyász a legtöbb embernél egy évnél is tovább tart, tarthat.

Ami az erről való őszinte beszédet illeti, hozzátehetjük, nemhogy őszintén, hanem egyáltalán beszéljünk mindarról, ami a haldoklást, a halált, az elmúlást, a gyászt jelenti. A mi kultúránknak mintha nem lenne része annak tudomásul vétele, hogy a halál életünk része.Mintha még mindig tabutéma lenne, mintha nem tudnánk mit kezdeni a gyásszal, következésképpen feldolgozni sem tudjuk mindazt a veszteséget, amit a legközelebbi hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink végleges, visszavonhatatlan eltávozása jelent. Annak ellenére, hogy ma már erre a területre is specializálódott pszichológusok is foglalkoznak a gyászreakciókkal, a gyászfájdalom enyhítésével. 

Miközben a gyászolók érzései, az ún. normál gyász folyamatának egyes elemei életkortól, nemtől függetlenül mindenkinél hasonlóak - véli dr. Hegedűs Katalin, akinek alkalma volt gyászolók naplóit olvasni. Ezek némelyikéből az is kiderült, hogy amikor a harmincas éveikben járó hozzátartozók a temetés időszakát követve egy-két hét szabadság után visszamentek a munkahelyükre, először mindenki kedves volt velük, ha viszont még két hét múlva is gyászoltak, hisztériázással vádolták meg őket. Ez is egyértelműen kulturális kérdés, mert hát mi más lenne az, hogy megértők, elfogadók és tapintatosak legyünk a környezetünkben gyászolókkal. Ahogyan persze hasonló helyzetben mi ugyanúgy elvárjuk a megértést, az elfogadást, a tapintatot. 

A hasonló tapasztalatok nyomán született meg a szakember egyik következtetése, hogy meglepő módon a társadalom mintha arra késztetné a gyászolókat, hogy gyászukon mielőbb essenek túl, hogy rövidítsék le a gyászidőszakot. Mintha elvárás lenne a külvilág részéről a gyász mielőbbi túllépése. Meglepő tapasztalat, ami újfent a haláltéma tabuját erősíti és nem veszi tudomásul, hogy a gyász folyamata legalább egy évig zajlik, adott esetben akár a gyászoló életének végéig is eltarthat. Rendkívül erős érzelmi kötelék esetén, sokan őrzik így magukban eltávozott szüleiket, vagy gondoljunk a másik feldolgozhatatlanra, amikor szülő veszíti el gyermekét. Ismerek olyanokat, akik soha nem fogják, soha nem tudják és soha nem is akarják majd elengedni halottjukat, halottjaikat. 

Ez az állapot nem jelent örökké tartó depressziót, zavartságot, sokkot, bezárkózást. A külvilág olykor nem is veszi észre, hogy a gyászfolyamat még tart, ott, legbelül, mert ennek az érzésnek nem a külsőségei számítanak. A gyászfolyamat csak ritkán jár szélsőséges megnyilvánulásokkal, a normál gyász megélői a maguk módján igyekeznek visszatérni a halált követő egy-két napos sokkból és feldolgozni a feldolgozhatatlant. És ebbe nem fér bele az egyébként érthetetlen társadalmi "sürgetés". Nem is kell, hogy beleférjen. Nem a külvilágnak gyászolunk. 


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ