RSS Feed

Vadkelet az Omegában

Csontos Tibor - 2017. 10. 15. 8:00:23 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vadkelet az Omegában

Volt egyszer egy Vadkelet - ez a címe az Omega új lemezének, amely az utóbbi években maga is elvadkeletiesedett. Egészen pontosan azóta, hogy Mihály Tamás két éve megjelent könyvében kiterítette volt együttesének bizonyos szennyeseit, majd bónuszként kijelentette az Omega felcsúti fellépéséről: a Pancho Arénában koncertezni politikai állásfoglalást jelent. A helyszín ugyanis olyasmit jelképez, amivel az együttesnek nem lenne szabad azonosulnia.

Hagyjuk most a Sergio Leone kultfilmjére hajazó, ám némi kajánsággal a Keleti Szél fújta parafrázisra is emlékeztető albumcímet.  Abba se menjünk bele, hogy miután a vadkelet mintha jelenidejűségben is szenvedne, inkább  vártunk volna a múltba révedés helyett közérzetlemezt az Omegától, amilyen kornyomat volt például a Tankcsapda Agyarország vagy Koncz Zsuzsa Vadvilág című albuma. Azt se nagyon emlegessük fel,mennyire méltatlan az Omegához ez a vadkeleti lemezborító, amely persze Leone filmjének plakátja nyomán készült úgy, hogy például Charles Bronson fejére Benkő László arca került, a hosszú ruhában elfekvő Claudia Cardinale riadt, de szép pofikáját pedig Kóbor János fejfizimiskája helyettesíti. Nem beszélve arról, hogy anno a Sex Action formáció egyszer már lenyúlta ezt a vadnyugati, westernes jelmeztárat.

Sokkal fontosabb, hogy a vadkelet feelingje sajnos évek óta már az Omegában is fellelhető és most újra nekiveselkedett. Mihály Tamás és Kóbor János a bulvársajtóban illetve a Facebookon csetepatézik. A bilit két éve borította ki Mihály Tamás, aki Basszus! Omega! című könyvében írt feszültségekről, megváltozott viszonyokról, azzal a summázattal, hogy az elmúlt tizenöt-húsz évben az együttes egyfajta érdekközösséggé vált, tagjai emberileg és művészileg is eltávolodtak egymástól. Nem tetszett neki a szimfonikus, templomi turnés Omega, nem vett részt az Oratóriumban, a Beast Misében, a Rapszódia koncerteken sem, ami persze ízlés kérdése.

 A tejszínhabot azonban az jelentette, hogy midőn az Omega a felcsúti Pancho Arénába készült, Mihály közölte, nem ért egyet az ottani szerepléssel, mondván, Felcsúton koncertezni egyértelmű politikai állásfoglalást jelent. Kóbor már akkor is értetlenségét fejezte ki, megjegyezve, hogy nem érti, Mihály Tomi miért gerjeszti az indulatokat, miért csinálja ezt, miközben - ahogyan az énekes megjegyezte - az Omega mottója nem változott: a kötéltánc arra tanít: az egyensúly se jobbra, se balra. Mihály Tamás egyébként máig nem tudja, Omega-tagnak számít-e még, nem hívták meg az új album felvételeire,miként a decemberi jubileumi sportarénás Omega-koncert sajtótájékoztatójára sem. "Elég ciki lenne vendégművészként fellépnem a jubileumi koncerten"- véli Mihály Tamás. 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy egyébként is van már elég vendégzenész az Omega koncertjein. Csak hát Mihály Tamás nélkül valóban nincs Omega, pontosabban nélküle ez az Omega már cseppet sem az az Omega. (Azt se felejtsük, hogy annak idején ő vitte Pressert az együttesbe.) Kívülről nézve olyan" Az  Omega és a barátaik" hangulat övezi most az együttes lemez- és koncertlétét, némelyek szerint a jubileumi koncertet és így kellene hirdetni. Kár, hogy így alakult. Szóval, most ott tartunk, hogy volt egyszer egy Omega. 



Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ