RSS Feed

Észak-koreai válság - Mire gondol Trump?

mti - 2017. 10. 09. 9:13:19 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Észak-koreai válság - Mire gondol Trump?

Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.

    Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy megegyezés jöhet létre és a jelenlegi status quo még sokáig fennmaradhat a Koreai félszigeten - közölte Csoma Mózes.
    Mint elmondta: a fegyveres beavatkozás első jele az lenne, hogy megkezdik a külföldiek evakuálását Dél-Koreából, ahol a többi között 150 ezer amerikai, 40 ezer japán állampolgár, sok európai és egymillió kínai él. Ám egyelőre ennek semmi jele nem tapasztalható.
    Ugyanakkor miközben vannak olyan országok, amelyek felvetették, hogy a feszültség miatt távol maradnának a 2018-as dél-koreai téli olimpiáról, az Egyesült Államok határozottan kijelentette, hogy részt vesz rajta. Ez szintén nem egy fegyveres beavatkozás előjele - fűzte hozzá.
    Arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump novemberben távol-keleti körútra indul és felkeresi Kínát is. Ez alkalmat adhat, hogy alacsonyabb rangú amerikai és észak-koreai diplomaták tárgyalásokat folytassanak a kialakult helyzetről. Szintén a tárgyalásokra utal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábban Kínában tett kijelentése, amely szerint három csatornán is kapcsolatban állnak az észak-koreai rezsimmel. Vagyis a kulisszák mögött tárgyalássorozat zajlik - mondta Csoma Mózes.


Fotó: thehill.com
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ