RSS Feed

60 éve tüntették ki a magyar tudóst

Mogyorósi Géza (Berlin) - 2017. 10. 08. 12:37:15 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

60 éve tüntették ki a magyar tudóst

A matematika és számítástechnika zseniális úttörője Neumann János már halálos betegen kapta meg személyesen Dwight D. Eisenhower republikánus amerikai elnöktől a Szabadság Érmet 1957-ben. Röviddel később, alig 53 esztendősen Washingtonban hunyt el a 20. század legjobb koponyái között emlegetett magyar férfi.

Neumann János friss diplomával a zsebében került Németországba, ahol Berlinben és Göttingenben dolgozott tanárként. Ez utóbbi település az európai matematika legrangosabb tudományos központjának számított a múlt század húszas éveiben. Neumannt akkoriban főleg a kvantummechanika izgatta: kémiai és matematikai érdeklődése ragyogó fizikusi erényekkel párosult. A barna pestis térnyerésével, Adolf Hitler kancellári kinevezésével a 30-as évek elején tömegesen fordítottak hátat a Harmadik Birodalomnak, sőt az öreg kontinensnek is a nemzetközi karrierjük elején járó kutatók, s más értelmiségiek. 

A második világháború kirobbanása, majd az USA hadbalépése mind sürgetőbbé tette, hogy a szövetségesek olyan korszerű harci eszközhöz jussanak, mely erőfölényt garantál majd a hitleri Németország és csatlósaikkal szemben. Megszületett az atombomba. De Neumann és három magyar tudós társa, Teller Ede, Szilárd Leó és Wigner Jenő az atomenergia békés felhasználásáért is sokat dolgoztak a vérzivataros időkben. Az amerikaiak által 1944-ben megalkotott, gigantikus méretű és igen kezdetleges számítógépet Neumann János „varázsolta át” új metódusú és nagy hatékonyságú komputerré. A napjainkban használatos, világszerte elterjedt – immáron hordozható – számítógépek működési elve is Neumann kutatási tevékenységéhez kötődik.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ