RSS Feed

Női vízilabda: kijutni és jól szerepelni a tokiói olimpián

mti - 2017. 10. 05. 17:00:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott 2015-ben kinevezett szövetségi kapitánya első számú célnak a 2020-as tokiói olimpiára való kijutást és az ottani jó szereplést jelölte meg.

A szakvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában volt vendég abból az alkalomból, hogy a hazai sportági vezérkar 2020 végéig meghosszabbította szerződését. 
    "Mindenképp örömteli, hogy a szövetség elfogadta a beszámolómat, és értékelte az elmúlt két-két és fél év munkáját" - mondta Bíró, aki megjegyezte, a tokiói olimpia előtt a közelgő Világliga és a jövő nyári barcelonai Európa-bajnokság is fontos lesz, hiszen a magyar vízilabdában mindig van egyfajta eredménykényszer.
    A magyar női válogatott számára csak ötödik helyet hozó nyári, budapesti vizes vb-re kitérve a kapitány azt mondta, annak ellenére, hogy érmet szerettek volna szerezni, és ez nem sikerült, azért történt előrelépés az elmúlt két évben. 
    "Összességében pozitív a kép, hiszen öt világverseny közül négyen is az első négyben végeztünk" - érvelt Bíró Attila, aki hozzáfűzte: irányítása alatt folyamatosan épült és javult a válogatott, tudott fiatalítani is. 
    "Két 21 éves is beépült a csapatba, és hasonló történhet a következő években is" - jelentette ki.
    A stúdióbeszélgetésben szóba került a nemzetközi szövetségnek tulajdonított hónapokkal ezelőtti szabálymódosítás is, melyről ugyanakkor idehaza az érintettek nem tudtak. Arról van szó, hogy a center javára megítélt labda nélküli kiállításnál az első passz után érvényes gólt dobhat-e a játékos. Bíró Attila elmondta, korábban nem is hallott a módosításról, hivatalos értesítést sem kaptak, de a budapesti világbajnokságon nem volt ilyenre példa a magyar női válogatott meccsein, így ez nem befolyásolt semmit. 
    A vlv.hu szakmai oldalon Molnár Tamás, a magyar szövetség alelnöke, az európai (LEN) és a nemzetközi szövetség (FINA) vízilabda szakmai bizottságának tagja csütörtökön azt nyilatkozta: nincs ilyen szabálymódosítás. A kérdés azért vetődhetett fel, mert az OSC és a Napoli múlt heti Bajnokok Ligája-selejtezős meccsén két ilyen gólt is kapott a magyar csapat, a hivatalos LEN-delegátus pedig arra hivatkozott, hogy a magyar részről számon kért szabály már nincs érvényben.
    "Szabályváltoztatásra kizárólag a FINA technikai bizottsága jogosult és ott ezen a nyáron egyetlen módosítást fogadtak el, azt, hogy az olimpiai játékokon csapatonként 11 játékos szerepelhet. Semmilyen más szabályváltoztatás nem történt" - nyilatkozta Molnár.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ