RSS Feed

Női vízilabdával erősít a Fradi

M. A - 2017. 09. 13. 17:00:11 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Női vízilabdával erősít a Fradi

A Ferencvárosi Torna Club és a vízilabda-szakosztálya történelmi bejelentést tett: elindul az FTC első női felnőtt élvonalbeli csapata. A klub színeiben felnőtt női csapat korábban még soha nem szerepelt a vízilabda-bajnokságban. Az új csapat edzője, Béres Gergely és csapatkapitánya, Kisteleki Dóra lesz.

Világbajnok, Európa-bajnokok, Bajnokok Ligája és Euro Kupa-győztesek, többszörös magyar bajnokok és Magyar Kupa-győztesek, valamint tehetséges, utánpótlás-válogatott fiatalok alkotják a Fradi első OB I-es női csapatának keretét. A vezetőedzői feladatokat férficsapat korábbi kapusa, jelenlegi kapusedzője, utánpótlás-edző, Béres Gergely látja el.

AA csapat egyik részének már megvolt az alapozás, teljes kerettel azonban még mindig nem tudtunk edzeni – mondta Béres Gergely. – Hétfőn azonban már a junior világbajnokságon szereplő Huszti Dóra is edzésbe áll, így mindenkivel együtt dolgozhatok – árulta el Béres az M4 Sport műsorában.”

Béres Gergely szerint a Fradi megjelenésével átalakulnak az erőviszonyok a magyar bajnokságban, úgy véli, az első három helyezettnek is tudnak majd meglepetést okozni a zöld-fehérek. A vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, ugyanis ilyen összetételben még sosem játszottak együtt a játékosok. „Vannak olimpiát, vb-t megjárt játékosok a keretben, jó az idősek és a fiatalok aránya, sokat tudnak segíteni abban, hogy ez a munka könnyebb legyen.”

Gerendás György, a Fradi szakmai igazgatója is elégedett a kezdetekkel. „Amikor három évvel ezelőtt visszatértem a Ferencvárosba, már akkor szóba került, hogy legyen a Fradinak női pólócsapata. Akkor elkezdtünk dolgozni azért, hogy az utánpótlásban foglalkozzunk külön a lányokkal is. Ez mostanra annyira kinőtte magát, hogy néhány éven belül a felnőttcsapat szinte teljesen a saját utánpótlására támaszkodhat. Most még azonban igazolni kellett, ez pedig jól sikerült. Nagyon jó a játékosállomány, a tapasztalt és a fiatal játékosok is nagy motivációval várják a feladatot. Nem lesz könnyű dolgunk, a szakmai stáb vezetése, Gergő és én is férficsapattól érkeztünk, így biztosan találkozunk majd olyan kihívásokkal, ami számunkra is újdonság, de állunk elébe!”


Fotó: Fradi.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ