RSS Feed

Elhunyt Holger Czukay, a Can alapítója

mti - 2017. 09. 08. 13:00:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Elhunyt Holger Czukay, a Can alapítója

Elhunyt Holger Czukay, a legendás német krautrock zenekar, a Can alapító tagja. A basszusgitáros, elektronikus mindenes zenész 79 évet élt, holttestét kedden találták meg weilerswisti stúdiója épületében.

A Kölner Stadt-Anzeiger című lap beszámolója szerint a stúdió közelében dolgozó munkások napok óta nem látták Czukayt, akire egy szomszédja bukkant rá a lakásában. A halál oka egyelőre nem ismert.
    A Can 1967-ben alakult Kölnben, tehát idén lenne 50 éves, bár a zenekar 1999-ben befejezte tevékenységét. Története során az együttesben kilencen is megfordultak, közülük a négy alapító játszotta a legfontosabb szerepet, a kvartettből már csak Irmin Schmidt billentyűs-vokalista él. A gitáros, hegedűs és vokalista Michael Karoli 2001-ben, a dobos-ütőhangszeres Jaki Liebezeit idén halt meg.
    Mint az amerikai Rolling Stone magazin írta, mielőtt a Can megalakult volna, Czukay Karlheinz Stockhausen avantgárd zeneszerző tanítványa volt, majd rövid ideig zenét oktatott. Bár a rock and roll nem igazán érdekelte, a Beatles I Am the Walrus című száma felkeltette az érdeklődését, amely a Velvet Undergroundhoz, Frank Zappához és Jimi Hendrixhez is elvezette.
    A Can első lemeze 1969-ben jelent meg Monster Movie címmel, és ezen már jelen volt a csapat jellegzetes hangzása, amelyben a mainstream popzene a kísérleti elektronikával, a dzsesszel és a modern klasszikus zenével keveredett. Czukay nem csak basszusgitározott és az elektronikus eszközöket használta, hangmérnöke is volt a Cannek. Az együttes kilenc stúdióalbumot készített Czukay-jal, aki a Saw Delight című album megjelenése után 1977-ben elhagyta a zenekart. Ezt követően kísérleti felvételeket készített, hangeffekteket rögzített a Traffic egykori basszusgitárosával, Rosko Gee-vel.
    Movies című szólóanyaga 1979-ben került piacra, ezen és későbbi anyagain is különböző hangmintákkal dolgozott a legszívesebben. Dolgozott együtt Brian Enóval, az U.N.K.L.E.-lal, a Eurythmicsszel, Jah Wobble-lal és a Trióval is, utolsó szólómunkája 2015-ben jelent meg Eleven Years Innerspace címmel. 
    A Can számos zenei műfaj számtalan előadójára volt hatással a postpunk Joy Divisiontől és a Primal Screamtől kezdve az avantgárd komponistán, Bernhard Langon át a Radioheadig.


Fotó: music.mxdwn.com
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ