RSS Feed

Apasági keresetet nyújtottak be Julio Iglesias ellen

mti - 2017. 09. 06. 8:00:36 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Apasági keresetet nyújtottak be Julio Iglesias ellen

Apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes, Julio Iglesias ellen hétfőn egy 41 éves valenciai férfi.

"27 évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok és azt, hogy az anyám mindig az igazat mondta" - mondta Javier Sánchez Santos a valenciai bíróság kapujában újságíróknak nyilatkozva.
    Fernando Osuna, az apasági keresetet benyújtó férfi ügyvédje kitért arra, hogy a kereset alapja egy, az Egyesült Államokban elvégzett DNS-vizsgálat.
    Mint mondta, Iglesias nem önként adott DNS-mintát, de az a "környezetéből származik".
    A spanyol sajtó korábban már beszámolt róla, hogy a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől magánnyomozó közreműködésével szereztek DNS-mintát, méghozzá állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak, például használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.
    A történet nem ismeretlen a spanyol közvélemény előtt. A kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos nyilatkozott arról, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja. 
    Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született. 
    Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel. 
    Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte. 
    Két házasságából nyolc törvényes gyereke van.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ