RSS Feed

Van érdeklődés az Alitalia iránt

mti - 2017. 09. 01. 8:42:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Van érdeklődés az Alitalia iránt

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni. Az Il Messaggero című római napilap úgy tudja, hogy hat társaság a fő üzletágra, a repülésre pályázik, három pedig a csomagkezelést akarja megszerezni.

    A jelentkezők között van a Lufthansa, a Ryanair és az Easyjet, de az amerikai Cerberus Capital és a Greybull Capital  befektetési alap is érdeklődik a repülési üzletág iránt - írja az olasz lap.
    Az Alitalia 3 milliárd euró adósságával mindössze 921 millió vagyon áll szemben.
    A légitársaság egy évtizeden belül már a második alkalommal, az idén májusban került kormánybiztosok gondnoksága alá azzal a céllal, hogy vagy átszervezéssel, vagy értékesítéssel, vagy felszámolással tegyenek pontot veszteséges működésének a végére.
    Az Etihad, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Alitalia 49 százalékos tulajdonosa május elején bejelentette, hogy nem fektet be több pénzt az olasz légitársaságba, miután nem sikerült megállapodni a reorganizációs tervről. A tervet, amely létszámleépítést és fizetéscsökkentést is tartalmazott, a szakszervezetek elfogadták, de a dolgozók 67 százaléka elutasította.
    Az Etihad visszavonulásával az Alitalia 2 milliárd euró friss tőkétől esett el.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ