RSS Feed

A párt ellenségei

Regös István - 2017. 08. 23. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A párt ellenségei

Még javában folyt az élet-halál harc 1917-ben, amikor is a világot megrengette a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom”. Még semmi sem dőlt el, persze nem csak ’17-ben, hanem még jó pár évig. A kommunisták (bolsevikok) pártja viszont elvitathatatlanul kézben tartotta a teljes hatalmat. Lenin és Sztálin, a legközelebbi tanítvány, ezerrel építették a pártot, a legkisebb faluban, településen megalapították a helyi kommunista alapszervezetet.

Az ő trükkjük az volt, hogy az alapszervezeti titkárok hatalmat kaptak, a saját kis szemétdombjuk urai lettek. De szemüket az eggyel felettük lévő járási párttitkár ülepére kellett vetniük, és ha nem volt elég fényes, hát érvénybe lépett a régi mondás: „Csavarints és nyalints, az isten is megsegít!” Ez a piramisrendszer így működött. Mindenki fölött volt egy fölöttes. És ebben a hatalmas birodalomban végül is tizenöt-húsz ember kezében összpontosult minden hatalom és hogy teljes legyen a rend, végül egy ember ragadhatta magához mindenki fölött az uralmat. Mondjuk ki, Lenin megmerénylése után Sztálin gyakorolta a döntési jogokat. 

Mindenki fölött ott egy segg

Természetesen minden rendszer, már a születésekor is, magában hordozza nemcsak a hibázás lehetőségét, hanem magát a hibát is. Ahol gyalulnak, ott röpköd a forgács is. De, mert nem voltak együgyűek az orosz, később szovjet főhatalmak, gyönyörűen tanultak a világbirodalmaktól, mert valahogy így épült föl Róma is. A hódítók már csak így járnak el, az elbitorlott országok élére teljhatalmú kormányzókat szoktak kinevezni, akik kizárólag a birodalom főhatalmasságának tartoznak felelősséggel. Így van ez minden diktatúrában. De azt is tudjuk, hogy mióta ember él a Földön, és léteznek kardok, íjak, bombák és ágyúk, valamennyi erőszakos birodalom mind ez idáig összeomlott. Akár még elégedettek is lehetnénk a történelemmel, ha nem tudnánk, hogy minden összeomlás millió és millió ártatlan áldozatot temet maga alá.


Ami elromolhat, az el is romlik

Kis ország vagyunk, de a mi problémánk saját magunknak igenis nagy. És mert a „Nagy Októberi Szocialista Forradalommal” kezdtük, folytassuk tovább. Hiába szervezték meg a párthierarchiát, akadt mindig pár renitens vezető, aki kilógott a sorból. És tudjuk a matematikából, hogy ha a részszámítások hibásak, biztos, hogy a végeredmény is sántít. Bőven elég, ha egy alkatrész elromlik a motorban, megáll az autó. „A nagy Sztálin” megírta sokakban halálfélelmet keltő dolgozatát: „Kik a párt ellenségei?” És akik elkezdték olvasni, remegő térdekkel arra figyeltek, hogy vajon a felsorolásban nem ismernek-e magukra, mert ha igen, nyílegyenes útjuk vezetett a gulágok irányába. Mondhatnánk, rég volt, elmúlt, tán igaz se volt. Ami persze hazugság lenne, túl sok millióan pusztultak el ezekben a büntetőtáborokban. Hogy kik a párt ellenségei, azt mindig a párt vezetőjének kellett eldöntenie. 


A csizma és az asztal

Amikor idáig értem az írásban, feltettem magamnak azt a kérdést, amit tisztelt olvasóim egészen biztosan feltennének nekem. Régen úgy hangzott volna egyszerűen: hogyan kerül a csizma az asztalra? Mi a fészkes fenének emlegetem a Római Birodalom felépítését vagy a sztálini ellenségkép kialakítást? Egész egyszerűen onnan, hogy minden egyeduralomra törő hatalom eljut odáig, mert eszközül használja fel, hogy megteremti a saját, valójában egyáltalán nem létező ellenségképét, legyőzendő társadalmi rétegeit. Ehhez persze a pártjában is kialakítja a félelmi reakciókat, mégpedig úgy, hogy időről-időre példát statuál egy-egy pártszervezetén vagy vezető beosztású káderén, mondjuk, egyszerűen árulónak nevezi. 


Kegyetlen szó: áruló

Történt ez a közelmúltban egy magát demokratikusnak nevezett párt vezetője hanyag egyszerűséggel árulónak nevezte egyik vezető beosztású politikusát. Az áruló szó régen elegendő volt a fővesztéshez, ma már pedig úgy tűnik, még a becsületsértéshez sem elegendő. Majdnem mindegy, hogy melyik pártról beszélek. Egy évtizedek óta fungáló párt, ha megenged magának ilyen hangvételt, ám lelkük rajta! De milyen ember az, akit, ha árulónak nevez a teljes magyar nyilvánosság előtt a párt aktuális megtestesítője, mert mindig az határozza meg a pártját, aki az élén van, hogy még csak meg sem sértődik! Gagyog és ragyog, hogy itt biztos félreértésről van szó, mert ezt valószínűleg nem gondolta komolyan ez a bizonyos választott vezető. És talán még örül is annak, hogy már vége a teljhatalmú diktatúráknak, és így homlokán a billoggal más baja nem eshet. Magyarul, milyen párt az, és milyen emberek azok, akik elviselik az ilyen atrocitásokat? Az áruló másnap már parolázik az őt leárulozóval, mert a lényeg - úgy tűnik -, csak a pozíció megtartása. Beszéltem egy másik párt egyik vezetőjével (itt sem írom le a párt nevét, mert ebben az esetben ez lényegtelen), aki azt mondta, ha náluk valakit, mondjuk nem a teljes nyilvánosság előtt, de akár egy frakcióülésen a főnök leárulózna, az fülét-farkát behúzva elbújna a szénapadláson. Úgy tűnik, vannak pártok és vannak emberek, ahol ezek az ósdi, úri huncutságok nem számítanak. 

Válassz, ha tudsz!

És akkor itt van a nyakunkon 2018, a választás éve. Úgy megkérdezném, halkan és bizalmasan, jó szívvel tudnak-e szavazni ezekre a pártokra? Hogy mit értek ezen? Az egyiket mindenféle KGB-s kapcsolattal kevernek gyanúba. Lassanként itt is lényegtelenné válik, hogy a vád igaz, vagy hamis? A többit lekorruptozzák, az új, a szinte osztódással szaporodó kis pártok pedig mindenkit saját magukon kívül kizárnának a politikából. Kiderült, hogy már néhány hetes pártban is felbukkannak a párt ellenségei, a párt elhagyói. Szóval, nincs új a nap alatt. „Sztálin elvtárs” tanítását a párt megtisztításáról úgy tűnik, valamennyi párt betéve tudja.

Képek: origo

Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ