RSS Feed

Vészkijárat

Regös István - 2017. 08. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vészkijárat

Az ember életében a két legkiszolgáltatottabb időszak a gyerekkor és az öregkor. A csecsemő létezni sem tud elsősorban az édesanyja nélkül. De ahhoz, hogy életben maradjon, meleg otthonban nőjön fel, szükséges a család, de elsősorban az anya és az apa. Ha szerencséje van, megadatik neki a szeretet légköre, nem nélkülöz, biztosítják számára az otthont, a tanulást, talán még a szórakozást is.

Főleg az életútjának elején nem is gondolkodik sorsának alakulásán, nem az ő dolga, ott vannak azok, akik szeretettel felelősséget vállaltak iránta és talán a diploma megszerzéséig legnagyobb gondja az, hogy hányasra sikerült valamelyik vizsgája, vagy ha már a középiskola után dolgoznia kell, talál-e megfelelő munkahelyet. 

Boldog gyerekkor

Aztán az élet derekán pontosan azokkal a gondokkal kell megküzdenie, mint amikkel szinte minden kortársának. Valamilyen karriert szeretne építeni. Nyitott szívvel és szemmel keresi élete társát. Aztán, ha mindez sikerül és kellően szerencsés, összehozzák a gyerekeket is. Azt szokták mondani, a nő gyerekre vágyik, a férfi pedig szívesen részt vesz e vágy teljesítésében. Ezek az életszakaszok úgy telnek el, hogy szinte észre sem vesszük. Eleinte lazán bánunk az idővel, ha hibázunk, úgy véljük, bőven van időnk a javításra. Ebben tévedünk a legjobban. A sors felsőbb ügyintézői szűken bánnak a nekünk kiutalt idővel. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy felnőttek a gyerekeink, a gyerekeinknek már megszülettek a gyerekei és mi, az egykori, fürge lábú, gyors mozgású, csupa erő szülők nagymamává, nagypapává váltunk, valahogy nyugdíjba keveredtünk és a nyugdíj arra sem elegendő, hogy félig úgy éljünk, mint amikor dolgoztunk.


Bizony, az jön

És aztán jön az öregség. Az az időszak, amikor itt fáj, ott fáj, amikor többet költünk lassan gyógyszerre, mint étkezésre. Hiába hisszük, hogy fel lehet készülni a végutazásra, a kijárat még messze van és fájó az oda vezető út. Azt mondják a székelyek, márpedig ők tudják, egy anya öt gyereket is fel tud egyedül nevelni, de öt gyerek nem tud eltartani egy anyát. Persze bőven akad magyarázat, hiszen nekik is vannak gyerekeik, azokat is fel kell nevelni, iskoláztatni, szárnyra bocsátani. Nem jut idő az elfáradt, egyre szomorúbb öregekre. És ahogy egyre inkább szeretett, egykori családjuk terhére kezdenek válni, azon töprengenek, mit is tegyenek szegény öregapjukkal vagy öreganyjukkal.


Mások keresik a te vészkijáratodat

Az első megbeszélés mindig a legfájóbb. Amikor az egyedül maradt nagymamát vagy nagypapát egy doboz csokoládéval vagy virággal felkeresik gyerekei, és szelíden, akár még azt is mondhatnánk, szeretettel, megpróbálják meggyőzni az öreget, be kellene mennie egy öregek otthonába, mert ott aztán lenne társasága, orvosi felügyelete, ápolója, napi háromszori étkezése. Heuréka! - kiáltja az öreg. Ez már maga a mennyország! És megkezdődik a kutatás. Olyan szép neveket adnak ezeknek az öregotthonoknak! Alkony, mezei virág, illatos kert, szép remények, hogy csak néhányat említsek. Az öreg már lassan annyit hall az öregkor szépségéről, hogy lassan, beletörődve el is hiszi. Az én apám, amikor valaki azt mondta neki, hogy élvezze az öregkor szépségeit, valósággal dühbe gurult, és visszakérdezett: „Legalább egyet mondj, mert én egyet sem tudok!” Bizony, sokan mondják egy bizonyos koron túl, ha reggel felkelsz, és nem fáj semmid, akkor már nem élsz. 


Akadályokkal teli menekülési útvonal

Szóval, öregek otthona vár az öregekre? És a család? Aki évtizedeken át élvezte a saját öregének jóságát, gondoskodását, az hagyja eltűnni, így aztán pillanatok alatt leépül. Stephen King, a világhírű regényíró egyik könyvében olvashattam erről a témáról, azt írja, az öregek otthonában először ódzkodsz, hogy te nem vagy olyan öreg, mint a többiek, aztán lassan, megpróbálsz beilleszkedni, és azt veszed észre, hogy már nem emlékszel azoknak a nevére, akik még látogatnak. És aztán jön az utolsó szakasz, amikor már a saját nevedre sem emlékszel. Millió statisztika bizonyítja, hogy még egy zajos családban is lényegesen tovább él az úgynevezett öreganya vagy öregapa. A napokban, Magyarországon, zajos, botrányos hírek keltek szárnyra, hogy sok idősek otthonában szinte elviselhetetlen körülmények között élnek, vergődnek, idős emberek. Olyanok, akik korábbi lakásukat, otthonukat feladták és beköltöztek egy otthonnak nevezett, számukra rémálommá váló intézetbe. Több otthonigazgató nyilatkozta, hogy a szó szoros értelmében szinte lehetetlen szakképzett férfi ápolókat találni, nem beszélve az idősekkel foglalkozó orvosokról, szakápolókról. Egy idős embert füröszteni kell és tisztába tenni, ezt bizony, azért a könyöradományért, amit fizetésnek neveznek, ma már szinte senki nem vállalja.


Fundamentum

Mindez nemcsak pénzkérdés, hanem egyre inkább társadalmi gond, ami már robbanásveszélyt idézhet elő. Nem ezt érdemlik szüleink, apáink, anyáink! Nemcsak az államtól, a családtól, hanem egy egész európai rendszertől sem. Akik az időseket nem tisztelik, azok semmilyen tiszteletet nem érdemelnek. Tudom, egy fecske nem csinál nyarat, írhatunk mi, elkötelezett újságírók szelíd vagy dühös írásokat az öregekért, de ha sokan vagyunk és az időskorúak sem tűrik, akkor könnyen lehet, hogy előbb-utóbb eredményt érhetünk el. De minden a családokon múlik. Ha a család nem tölti be a társadalomban a legfontosabb szerepet, akkor ez a helyzet nemhogy javulni, hanem romlani fog. Pedig elég arra gondolni, ha nem történik valami tragédia, akkor szép lassan vagy csúnya gyorsan mindannyian megöregszünk. Néha vagy gyakran még egy tányér levesnél is fontosabb a család gondoskodása, egy ölelés, egy simogatás.


Éhbérért nagy szívvel

Sok-sok rossz tapasztalat mellett megemlíthetem a másik oldalt is. Találkoztam olyan emberekkel, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk, akikről csak felsőfokon tudok beszélni, egy kiemelkedő kórház, kiemelkedő utókezelő osztályán talált végső megnyugvást az én anyám. A nap legkülönbözőbb szakaszában jelentem meg az ágya mellett, de mindig patyolattisztán találtam, még az utolsó nap is mosolygott és megsimogatta a felé nyújtott kezet. Mert olyan emberek vették körül, akiknek szívéből, lelkéből jóság áradt, még akkor is, ha ezt egy állam képtelen elismerni. De itt vagyok én és sok-sok társam, akik elmondhatjuk, addig nem nyugszunk, amíg az ilyen fantasztikus emberekről nem gondoskodik kiemelkedően a mindenkori kormányzat, mert egyszer mindenkit elér a végzet. 


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ