RSS Feed

Spiriev: előre aláírtuk volna ezt az eredményt

mti - 2017. 08. 13. 17:59:57 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A sportág számára borzasztóan fontos, hogy a magyar csapat jól szerepelt a londoni atlétikai világbajnokságon, amelyen két érmet szerzett, s nyolcan végeztek a legjobb 16-ban - mondta Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója az MTI-nek vasárnap.

    Összegzésében kiemelte, két dobogós helyezést elérni egy akkora országnak, mint Magyarország, már önmagában szép eredmény, ez negyedszer fordult elő a világbajnokságok történetében.
    "Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ezüst- és bronzérem mellé van egy hatodik helyünk is, ez olyan eredmény, amit előre aláírtunk volna" - nyilatkozott Spiriev Attila a vb zárónapján.
    Hozzátette, összesen nyolcan végeztek a legjobb 16 között, s ilyenre is régen akadt példa.
    "Onnan indultunk, hogy 2012-ben, amikor itt Londonban Pars Krisztián olimpiai bajnok lett, rajta kívül egy versenyzőnk sem került a 16-ba. A közönségnek érthetően az érem számít, de hogy mennyien jutnak a 16 közé, az mutatja igazán egy sportág erejét" - fogalmazott.
    Kiemelte, extra teljesítmény is akadt Baji Balázs révén, az ő bronzérmének az értékét mutatja, hogy 110 méter gáton eddig mindössze 12 ország szerzett érmet világbajnokságon, Európából pedig csak hat.
    Jelezte, a kalapácsvető Pars Krisztián és diszkoszvetésben az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán búcsúzott a selejtezőben, de hektikus felkészülésük miatt tőlük ezúttal nem lehetett jó eredményt várni. Ugyanakkor az öt utánpótláskorú atléta szépen helytállt, a gyalogló szakág számára pedig nagy áttörés volt a vb.    
    "Jó magyar csapat lesz Tokióra, de 2024-re is" - szögezte le Spiriev Attila.
    A 16 fős magyar csapatból a súlylökő Márton Anita ezüst-, Baji Balázs 110 m gáton bronzérmet nyert. A gyalogló Helebrandt Máté 50 kilométeren országos csúccsal a hatodik helyen ért célba vasárnap, s ugyancsak magyar rekordot ért el a 20 kilométeren 12. Madarász Viktória. A hétpróbázó Krizsán Xénia a kilencedik, a kalapácsvető Halász Bence a 11.,  Pars Krisztián a 14., a szintén kalapácsvető Gyurátz Réka pedig a 16. helyen végzett.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ