RSS Feed

Cselgáncs-vb: változások a magyar keretben

mti - 2017. 08. 10. 17:00:28 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Cselgáncs-vb: változások a magyar keretben

Két változás történt az augusztus végén és szeptember elején Budapesten sorra kerülő cselgáncs-világbajnokság magyar keretében. A sportág első budapesti világbajnoksága augusztus 28-ától szeptember 3-áig tart majd a Papp László Budapest Sportarénában.

A hazai szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi 100 kilogrammos súlycsoportban Fogasy Gergő sérülés miatt nem vállalja az indulást. Helyére az első számú tartaléknak jelölt Ohát Zalán kerül, a Ceglédi VSE versenyzője ugyanebben a súlykategóriában lép majd tatamira.
    "Eldőlt, hogy Karakas Hedvig (képünkön)visszatér az 57 kilogrammos súlycsoportba, az egyéni küzdelmek mellett a csapatversenyben is ebben a kategóriában szerepel majd" - idézi a kommüniké Nagy András szakágvezetőt. A BHSE világbajnoki bronzérmesének súlycsoportváltásával teljessé vált a magyar válogatott az első vegyescsapat küzdelmekre is. Ez a versenyszám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában, a világbajnokságokon pedig szeptember 3-án Budapesten mutatkozik be.
    A csapatversenyen hat-hat fő szerepel majd egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában.
    A sportág első budapesti világbajnoksága augusztus 28-ától szeptember 3-áig tart majd a Papp László Budapest Sportarénában. Az egymillió dollár összdíjazású vb túlszárnyalja majd az eddigi rekorder asztanai seregszemle 2015-ös indulói létszámát - amely 120 ország 729 versenyzőjéből állt -, mivel már 134 ország 797 dzsúdósa adta le a nevezését.


    A magyar válogatott kerete:
    egyéni küzdelmek:
    -----------------
    férfiak:
  60 kg: Szabó Csaba
  73 kg: Ungvári Miklós
  81 kg: Ungvári Attila, Csoknyai László
  90 kg: Tóth Krisztián, Vér Gábor
 100 kg: Cirjenics Miklós, Ohát Zalán
+100 kg: Bor Barna
    nők:
 48 kg: Csernoviczki Éva
 52 kg: Pupp Réka, Szabó Katinka
 57 kg: Karakas Hedvig
 70 kg: Gercsák Szabina
 78 kg: Erdélyi-Joó Abigél, Salánki Evelin
+78 kg: Szigetvári Mercédesz, Kárpáti Emese

    csapatverseny:
    --------------
 73 kg: Ungvári Miklós, Szabó Frigyes
 90 kg: Tóth Krisztián, Vér Gábor
+90 kg: Bor Barna, Cirjenics Miklós
 57 kg: Karakas Hedvig
 70 kg: Gercsák Szabina
+70 kg: Szigetvári Mercédesz, Erdélyi-Joó Abigél


Fotó: ellenfelem.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ