RSS Feed

Bővítik a Capa Központot

mti - 2017. 08. 10. 12:15:53 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Bővítik a Capa Központot

Csaknem 500 millió forintból újulhat meg és bővülhet a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a kormány határozata értelmében. A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat szerint a kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.

    A Nagymező utca 8. szám alatt található épület rekonstrukciójára és bővítésére 490,6 millió forintot szán a kormány.
    A magyar állam 2008-ban vásárolta meg a Robert Capa-mestergyűjteményt, szerződésben vállalva annak elhelyezését egy akkor még létrehozandó fotóközpontban. A Master's Set III (Mestergyűjtemény) sorozat 937, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz; ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse) és Richard Whelan fotótörténész válogatták ki a Robert Capa által hátrahagyott 70 ezer negatív közül.
    Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben csupán három széria nagyítás volt és lesz készíthető. A sorozat - Cornell Capa és Richard Whelan szándéka szerint - az életművet leginkább reprezentáló képeket tartalmazza, a magyar származású fotográfus teljes munkásságát felölelő, 1932 és 1954 közötti időszakból.
    A budapesti Capa Központ 2013-ban nyílt meg többek között azzal a céllal, hogy népszerűsítse Robert Capa munkásságát és ápolja örökségét.
    Az intézményt vezető Kőrösi Orsolya korábban az MTI-nek elmondta: a Nagymező utcai épülethez tartozó, egykori Tivoli mozi termében tervezik kialakítani az állandó Robert Capa-kiállítást, melyet szeretnének 2018-ban, a gyűjtemény megvásárlásának tizedik évfordulóján megnyitni.
    A házban jelenleg egy ötven darabos válogatás látható a legendás fotográfus munkáiból Robert Capa, a tudósító címmel.


Fotó: est.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ