RSS Feed

Vettel bizonytalan a Ferrariban?

M. A. - 2017. 08. 09. 18:33:32 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vettel bizonytalan a Ferrariban?

Idén lejár Vettel első Ferraris szerződése, melynek meghosszabbításáról jó ideje tárgyalnak már az illetékes felek. Az olasz istálló ismét három évre szeretnék megszerezni a német világbajnokot, ő azonban állítólag csak egyéves kontraktust szeretne aláírni

Több újság is megírta már, hogy a csapat hosszabb távra tervez a német pilótával, kinek eddigi munkájára nem lehet panaszuk: első évében futamgyőzelmeket szállítva bajnoki harmadik lett, majd egy nehéz második szezon után idén egyelőre vezeti a pontversenyt.

Az Ilta Sanomat információi szerint Vettelnek másfajta elképzelése van a közös jövőről: ő egyelőre csak egy évvel szeretné meghosszabbítani szerződését. Nem csak pletyka az, hogy ezzel azt szeretné elérni, hogy nyitva tartsa maga előtt a Mercedeshez vezető utat.

Korábban is felmerült már, hogy a Mercedes érdeklődik a német iránt, és Vettel részéről semmi sem lehetetlen. A Magyar Nagydíj előtt maga Vettel is nyilatkozott jövőjéről, megjegyzéseiből pedig sokan arra következtettek, egyelőre valóban késlelteti a döntést. De ez nem jelenti azt, hogy bármi probléma lenne közte, és a Ferrari vezetői között.

A folytatást mindenki kíváncsian várja, mert bár Vettel szépen tanulja még az olasz nyelvet is, azért a Mercedes is nagy kihívás lenne számára.


Fotó: twitter.com
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ