RSS Feed

5 ezer euró és indiai világverseny a magyarok világszépének

dehir.hu - 2017. 08. 07. 12:19:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

5 ezer euró és indiai világverseny a magyarok világszépének

Újra a cívisvárosban gyűltek össze a szélrózsa minden irányából érkezett magyar hölgyek. A győztes Indiába mehet - tudósít a dehir.hu


Fásy Ádám 2016-ban indította útjára a „Magyarok Világszépe” elnevezésű versenyét.
A verseny első döntőjét Debrecen főterén rendezték meg tavaly augusztus 19-én. Ekkor a Magyarok Világszépe Harkányi Cintia lett, az első udvarhölgye Cvijin Blanka, a második udvarhölgye Danó Renáta.  A királynő decemberben Fásy Ádámmal együtt debreceni óvodásoknak vitt játékokat több, mint egymillió forint értékben.

A finálé másodjára is a cívisvárosba jön, eddig azonban hosszú út vezetett. Több száz lány jelentkezett a versenyre, hogy megmérettesse magát a királynői koronáért. A válogatók három fordulón keresztül zajlottak, míg végül kialakult a 19 lányból álló döntős mezőny.

A végső megmérettetést alapos felkészítő tábor előzi meg, mely augusztus 3-án kezdődött el a balmazújvárosi Hotel Kamillában. A döntős hölgyek fotózáson vettek részt, elkezdték betanulni a koreográfiát, illetve átvették a versenyre készült ruháikat.

A nagy megmérettetést augusztus 11-én, pénteken, este hét órától tartják a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A kiválasztott hölgy – aki nem mellékesen 5000 euróval gazdagodik – az indiai Mumbaiban a Miss Intercontinental világversenyen képviselheti majd hazánkat novemberben. Az első udvarhölgynek 2000, a másodiknak 1000 euró üti a markát, különdíjakat kap az első tíz helyezett.


Fotó: dehir.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ