RSS Feed

"Kimenőt" kaptak a bécsi fiakerek lovai

mti - 2017. 08. 03. 17:04:23 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

"Kimenőt" kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiakerek lovai a fővárosban kedden mért nagy meleg miatt. Amennyiben a héten újra 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála Bécsben, úgy a lovakat ismét az istállókban helyezik el.

    Egy tavaly meghozott szabályzás értelmében a bécsi Szent István téren (Stephansplatz) és a Hofburgnál lévő Michaelerplatzon lévő fogatok lovait már kedden délután visszavitték a hűvösebb istállókba. A szolgáltatást ideiglenesen leállították és a bécsi közlekedésért felelős osztály is ellenőrizte az új szabályzat betartását. 
    Ulli Sima az állatok védelméért felelős városi illetékes arról adott tájékoztatást, hogy harminc fok felett rendszeresen ellenőrzik a lovak egészségi állapotát, a fiakerek összes állomásánál friss vizet és árnyékos helyet biztosítanak. 
    A Négy Mancs állatvédő alapítvány egyik ausztriai illetékese a Kurier című lapnak elmondta: javasolják, hogy a lovakat a következő napokban ne is engedjék ki az istállóból, függetlenül attól, hogy 35 fok felett van-e a hőmérséklet, vagy sem.  
    A szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés tavaly arról is döntött, hogy a lovakat csak minden második nap "dolgoztathatják", és a jövőben naponta egy órával kevesebbet, délelőtt 11-től este 10 óráig húzhatják a konflisokat. Továbbá a kocsisoknak az egyes utak előtt rendszeresen kell dokumentálniuk, hogy menetkészek, és ellenőrizniük kell a lovak egészségi állapotát. 
    Bécsben 28 fiakervállalkozás működik, amelyek összesen nagyjából négyszáz lovat tartanak. A lovak védelmében meghozott új szabályzás betartását a város közlekedésigazgatási osztálya és a rendőrség közösen ellenőrzi. A szabály áthágása 140 és 3500 euró közötti büntetést vonhat maga után. 
    Az előrejelzések szerint a hétvége környékén Ausztria keleti részén akár 38-40 fok is lehet majd.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ