RSS Feed

Zárkózik a magyar szinkronúszó-válogatott

mti - 2017. 07. 13. 17:33:34 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Zárkózik a magyar szinkronúszó-válogatott

Ugyan fináléba jutást nem vár, de a döntősökhöz minél közelebb szeretne végezni csapatával Natalija Taraszova, a pénteken kezdődő vizes világbajnokságra készülő magyar szinkronúszó-válogatott szövetségi kapitánya.

    Az orosz szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, legutóbb 2003-ban járt világbajnokságon a magyar csapat, akkor 20 indulóból az utolsó helyen végzett. Megjegyezte, már sokkal többen versenyeznek a világbajnokságon, ennek ellenére szeretne a középmezőny elején végezni, közel a döntős válogatottakhoz. Hozzátette, az elmúlt időszakban egy rendkívül fiatal csapattal számos nemzetközi versenyen indult.
    Taraszova hangsúlyozta, bízik benne, hogy a világbajnokság után mind a bírák, mind a szurkolók más szemmel néznek majd a versenyzőkre, akik igazi profivá váltak. Úgy vélte, szászázalékosan készen áll a csapat arra, hogy a Városliget fantasztikus környezetében megmutassa a magyar szurkolóknak, milyen csodálatos dolog a szinkronúszás.
    Kiss Szofi, a válogatott tagja elmondta, az elmúlt két évben mindannyiuk életévé vált a szinkronúszás. Megfogalmazása szerint szeretnének minden számban a legjobb húszban végezni, de elsősorban magukból akarják kihozni a maximumot.
    Árkovics Petra, szövetségi edző kiemelte, 21 hónapja készülnek együtt, és szeretnék megmutatni, hogy a magyarok egyre közelebb vannak a legjobb 12-höz.
    Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az impozáns helyszínt emelte ki, amely szerinte a sportolóknak és szurkolóknak egyaránt örökélményt fog nyújtani. Megjegyezte, ha nem is sok, de néhány belépő még van a városligeti versenyekre. A városvezető arról is beszélt, hogy reményei szerint ez a vb megint olyan közösségi élményt nyújt a magyar szurkolóknak, mint a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság.
    A sajtótájékoztató végén Veréb Tamás előadta a vb hivatalos szurkolói dalát, amely a "We are the water" címet viseli.

    A magyar szinkronúszócsapat:
Egyéni rövidprogram és szabadprogram: Kiss Szofi
Páros rövidprogram és szabadprogram: Kiss Szofi, Schwarcz Anett (tartalék: Dávid Janka)
Csapat rövidprogram: Dávid Janka, Kertai Lili, Kézdi Fanni, Kiss Szofi, Lukovszky Sarolta, Rényi Luca, Riemer Alexandra, Schwarcz Anett (tartalék: Péntek Lili, Thuróczy Karolina Mylan, Hungler Szabina, Kassai Kamilla)
Csapat szabadprogram: Dávid Janka, Kertai Lili, Kézdi Fanni, Kiss Szofi, Rényi Luca, Riemer Alexandra, Schwarcz Anett, Thuróczy Karolina Mylan (tartalék: Péntek Lili, Lukovszky Sarolta, Hungler Szabina, Kassai Kamilla)

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ