RSS Feed

Bottas is esélyes a világbajnoki címre

M. A. - 2017. 07. 11. 9:12:05 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Bottas is esélyes a világbajnoki címre

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel valódi esélyesként tekint Valtteri Bottasra a világbajnoki küzdelemben. Kell is számolni a Mercedes pilótájával, hiszen a hétvégén ismét futamgyőzelmet aratott. Igaz, a ponthátránya még jelentős, de a két rivális úgy érzi, oda kell figyelni a finnre is.

Bottas már a spielbergi hétvége elején meglepett pár újságírót azzal, hogy rezzenéstelen arccal közölte, ő továbbra is világbajnok akar lenni 2017-ben. „Még sok pont szerezhető idén. Én hiszek magamban, és nem érdekel, hogy az emberek bajnokesélyesnek tartanak-e vagy sem. Amíg elméletben esélyem van a győzelemre, nem írom le a bajnoki esélyeimet” – mondta csütörtökön.

Aztán a tettek mezejére lépett, és előbb megszerezte pályafutása második pole-ját, majd jött a második győzelem is. Ekkor már többen sejtették, hogy Bottas szavait komoly tettek kísérik.

Nem véletlen, hogy Sebastian Vettel is fenyegetést lát benne. „Valtteri egész évben bizonyítja, hogy gyors, de voltak peches versenyei. Minél többen vagyunk, annál jobb, annál izgalmasabb számunkra is. Szerintem mindig is ellenfél volt. A leggyorsabb autóban ül, a leggyorsabb versenyzők egyike” – dicsérte kollégáját a négyszeres világbajnok német pilóta, akinek véleményét Hamilton is osztja, mert a brit szerint is oda kell figyelnie a csapattársára.

A Mercedesnél szóba sem jöhet, hogy csapatsorrendet állítsanak fel, de ilyen eredmények mellett talán nem is kell, hiszen mindkét pilóta hozza, amit csak lehet.


Fotó: twitter.com/MercedesAMGF1
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ