RSS Feed

Hetvenezernél is többen látták Enyedi filmjét

mti - 2017. 07. 08. 8:00:26 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hetvenezernél is többen látták Enyedi filmjét

Enyedi Ildikó Arany Medve díjas Testről és lélekről című filmje március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet.

A film először a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott - idézi fel a produkció kommunikációjával megbízott cég közleménye. 
    A Testről és lélekről a napokban a lengyelországi Lubuskie tartományban megrendezett nyári filmnapokon kapott Ezüst Szőlő-díjat, valamint elnyerte a Sydney Filmfesztivál fődíját is. Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is beválasztotta, így a jövő évi Oscar-díjátadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában.
    Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, filmjei szerepeltek többek közt Cannes-ban, Velencében és Locarnóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.
    A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg játssza, aki egyben a Líra Kiadói Csoport igazgatója is. Mellettük feltűnik még a filmben az idén 90. születésnapját ünneplő Békés Itala, továbbá Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. 
    A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Belvárosi moziban, Szombathelyen pedig a Savaria moziban vetítik. Jövő héttől Kecskeméten az Otthon mozi, Hévízen a Fontana mozi, Nagykőrösön a Kőrös Art mozi, valamint a Fövenyes kertmozi is műsorára tűzi.


Fotó: haon.hu, AFP / John MacDougall
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ