RSS Feed

Annette Bening a velencei filmfesztivál zsűrijének elnöke

mti - 2017. 07. 08. 13:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Annette Bening a velencei filmfesztivál zsűrijének elnöke

Annette Bening lesz az augusztus végén kezdődő velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke - adta hírül a The Hollywood Reporter.

Alberto Barbera fesztiváligazgató közleményében hangsúlyozta: itt volt az ideje, hogy megszakítsák a férfi zsűrielnökök hosszú sorát és egy ragyogó, tehetséges és inspiráló nőt hívjanak meg a nemzetközi versenyprogram zsűrijének vezetésére. Hozzátette, hogy a velencei mustrának több mint tíz éve nem volt női zsűrielnöke.
    Bening (A gyerekek jól vannak, Csodálatos Júlia, Amerikai szépség, Bugsy) pályafutása több mint három évtizede indult. Négyszer jelölték Oscar-díjra, két Golden Globe-díjat nyert, megkapta a hollywoodi színészcéh, a SAG díját és egy Bafta-díjat is átvehetett egyebek mellett. Legutóbb Mike Mills Huszadik századi nők című filmjében láthatta a közönség a filmvásznon.
    A színésznő megtisztelőnek nevezte a velencei zsűrielnöki posztot. "Alig várom, hogy megnézzem a filmeket és együtt dolgozhassak a többi zsűritaggal, hogy a világ minden tájáról a versenybe került filmek közül megünnepelhessük az idei legjobb alkotást" - fogalmazott.

Bening nyolc zsűritaggal együtt dönt a velencei filmfesztivál fődíja, az Arany Oroszlán, valamint a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlán és a zsűri díjaként átadott Ezüst Oroszlán odaítéléséről. Emellett döntenek a legjobb színésznőnek és színésznek járó Copa Volpiról, a legjobb forgatókönyvnek járó díjról, a zsűri különdíjáról és a legjobb fiatal színésznőnek és színésznek adható Marcello Mastroianni-díjról is.
    Tavaly Sam Mendes amerikai rendező vezette a zsűrit. Az Arany Oroszlánt Lav Diaz The Woman Who Left című alkotása kapta, Tom Ford pedig a zsűri nagydíját vihette haza az Éjszakai ragadozók című filmjéért. Emma Stone a Kaliforniai álomban nyújtott alakításáért a legjobb színésznő lett Velencében, majd később az Oscart is átvehette ezért a szerepéért.
    A 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 30. és szeptember 9. között rendezik meg. A versenyprogramot július 27-én hozzák nyilvánosságra.





Fotó: tvguide.com
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ