RSS Feed

Zakatol a horvát fegyverexport

mti - 2017. 06. 19. 12:43:12 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A horvát fegyverexport 2016-ban 60 százalékkal nőtt 2015-höz képest a gazdasági minisztérium által közzétett legfrissebb adatok szerint - írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn. Zágráb rekordmennyiségű fegyvert adott el Szaúd-Arábiának is: 2015-höz képest csaknem tizenháromszoros volt a növekedés.

    A lap azt írta: oknyomozó újságírók úgy vélik, Szaúd-Arábia ezekkel a fegyverekkel a szíriai harcmezőkön harcoló csoportokat segíti. Ugyanakkor az újság szerint Horvátországnak hivatalosan nincs tudomása arról, hogy a Szaúd-Arábiába szállított fegyverek Szíriába kerülnének, a két ország közötti szerződésben ugyanis az áll, hogy Szaúd-Arábia a végső felhasználója ezeknek a fegyvereknek. 
    A lap beszámolt arról is, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen fegyvereket szállít Horvátország a Közel-Keletre, mert mindez államtitok. Hozzátette azonban, hogy nagy valószínűséggel a 90-es évek készleteiről van szó. 
    Az újság kiemelte: Horvátország nem titkolja, hogy megpróbálja kiüríteni a katonai raktárait, mert a délszláv háborúból megmaradt fegyvereknek és lőszereknek hamarosan lejár a szavatossági idejük. "Mivel megsemmisítésük drága, logikus, hogy a hadsereg megpróbálja eladni ezeket" - írta a lap.
    Horvátország 2014-ben 75 millió euró, 2015-ben 136 millió euró, 2016-ban 226 millió euró értékben exportált fegyvert külföldi országokba, köztük az Egyesült Államokba. Ahogy nőtt a fegyverexport, úgy lettek egyre titkosabbak az ügyletek adatai - írta az újság. 
    A Vecernji List kérdéseire az illetékes minisztérium azt válaszolta: "egyes részletes adatok a termékek csoportját illetően szigorúan titkosak, ezért nem bocsáthatjuk rendelkezésükre". A lap ezt úgy értékelte: "furcsa ez a nagy óvatosság, mert ez éppen arra enged következtetni, hogy valami gyanús dolog folyik a hátérben".

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ