RSS Feed

Tizenhárom éves fiú rabolt Szerencsen

poliice.hu - 2017. 06. 17. 18:36:10 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 13 éves fiút Szerencsen, aki egy vele egykorú gyermektől fenyegetéssel akarta elvenni telefonját, majd pénzét.

A rendőrséget 2017. június 16-án a kora esti órákban értesítette egy szerencsi édesanya, hogy a város főutcáján egy idegen fiú az ő 13 éves gyermekét megfenyegette és először a telefonját, majd pénzt követelt tőle.
A sértett a későbbiekben elmondta, hogy az általa ismeretlen fiú séta közben csatlakozott hozzá és beszélgetésbe elegyedtek. Ennek során először váratlanul a telefonját kezdte követelni tőle, majd pénzt. E közben elővett egy egyszer használatos borotvát és azzal fenyegette meg, hogy megvágja.
A megrémült gyermek azt mondta támadójának, hogy kísérje haza és otthon ad neki pénzt.
A sértett édesanyja otthon tartózkodott, aki megtudva a történteket kérdőre vonta a házuk előtt várakozó fenyegetőzőt, aki ekkor elmenekült.
Ekkor értesítették a rendőröket, akik fél órán belül elfogták a rablás bűntett kísérletével megalapozottan gyanúsítható fiút, akit kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vettek.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ