RSS Feed

Shakespeare a Madáchban

Regös István - 2017. 06. 16. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Shakespeare a Madáchban

A Madách Színház, már a születésekor, amikor elnyerte a nevét, jó magasra tette a mércét. Elvégre nagy, nemzeti drámaírónk, Az ember tragédiájának szerzője nevét felvenni nagyon nagy megtiszteltetés. Ha a mennyek országában Madách mester olykor-olykor letekint a róla elnevezett színházra, meg vagyok arról győződve, örömmel büszkélkedik az égi színészcsapat előtt.

Minden idők egyik legnagyobb Shakespeare-színésze (és sok más szerepben is tündöklő) Gábor Miklós, aki Hamlet szerepében világcsúcsot ért el, azt mondhatja, hát bizony, ebben a körúti színházban nagy dolog volt játszani, rendezni. És most, a 2017-es Madách, Szirtes Tamás kiemelkedő vezérletével újra örökbecsűt alkotott.


Originál Szirtes

Nemcsak színre vitte a Szerelmes Shakespeare című, világsikerű filmből készült előadását, hanem olyat teremtett, ami a színházi életben is ritka. Persze sok megbicsaklott kísérletet ismerünk, de amit az elmúlt napokban a Szirtes-csapat produkált, az bizony a világon párját ritkítja. Bizonyára az olvasóink tudják, hogy azokat az évtizedekig futó musicaleket, például Az operaház fantomját, vagy a Macskákat a jogtulajdonosok általában jelentős részben úgy engedik egy-egy országban bemutatni, hogy ragaszkodnak az általuk kidolgozott előadások változatlanul hagyásához. Érdekes módon ritkán tesznek csak kivételt, egy-egy New York-i Broadway-színházzal vagy a londoni West End valamelyik teátrumával.


Varázspálca

Kezdjük visszafelé! Amikor a vastapsot fogadva a szereplők tömött sorokban álltak a színpadon és szinte erőszakkal elővezették a főrendező direktort, figyeltem az arcát, a szemét. Egy első bálozó kislányhoz hasonlóan pironkodott, mint akinek ehhez a sikerhez, csak annyi köze van, hogy levezényelte a szövegkönyvet. Igen ám, de hogyan! Megelevenedett a papír, újraértelmeződött a filmben látott történet és persze a tehetséges színművészek lélekkel töltötték meg a szerzők által megálmodott figurákat. De hát ez ő, ez Szirtes Tamás, aki mélységes alázattal áll a színpadra, mert úgy érzi, neki a karmesteri pálca az eszköze, amely szinte varázsvesszővé alakul a kezében.


A színház legyen színház!

És most vissza az elejére, egy műhelytitokért! Tudom, nem illik privatizálni, ezért mindenkitől elnézést kérek! Feleségemmel néztem meg az előadást, ő igazi közönség, soha nem ülne prekoncepcióval egyetlen előadásra sem. Hagyja magát sodorni, ha jó a darab, és gondolkodik azon, hogy haza kellene menni a szünetben, ha lapos a történet, meg a játék. Viszont velem együtt a színházat színházként szereti, ahol megelevenedik a történet, korhoz, helyhez, karakterhez hűen. És most már nincs itt a privatizáció ideje. Szeretjük azokat az előadásokat, amelyeket nem csupán deklamálva játszanak, fekete körfüggöny előtt, gyűrött farmerben, edzőcipőben. Nekünk egy-egy ókori darab szereplői tógában járjanak, a középkorhoz a csizma illik, és a mai divatot pedig hagyjuk meg a mai előadásoknak. Nem szeretjük, ha kalasnyikovval lövöldöznek a Rómeó és Júliában, nem szeretjük, ha megváltoztatják Arany János vagy Áprily Lajos mennybélien gyönyörű fordításait, úgymond, modernre, mert akkor a színház nem színház, csak felolvasókör. Bocsánat, aki másként szereti, ez az én véleményem.


Újra itt a nagy csapat!

Szirtes Tamás mintha meghallotta volna a még le sem írt szavaimat, egy olyan előadást rendezett, amit én úgy hívtam, színház a köbön. Mert a darabban egy valódi színház a helyszín, a valódi színházban megszületik egy valódi előadás, miközben folyik a keretjáték, vagyis az hogyan lesz szerelmes Shakespeare-mester. És itt a végén a harmadik, mert a köbhöz ez is kell, a színházban teremtett színházban nagyjából előadják a Rómeó és Júliát. Az előadásban még láthatjuk Marlowe, a kor másik nagy írójának küzdelmeit, barátságát és rivalizálását az akkor még éhkoppon élő William Shakespeare-rel. Azt mondom, az előadás feszes, pontos, invenciózus és igencsak korhű. Ha valaha, akkor most itt az ideje, hogy csupa nagybetűvel írjunk a jelmeztervező Rományi Nóráról. A legritkábban lehet ilyen, szemre is gyönyörű jelmezálmokat látni. Erzsébet királyné pompázatos ruhájáról még azt is elhittem, hogy a milliónyi szikrázó dísz valódi gyémánt. De az összes többi, színpadon megjelenő ruha is nemcsak korhű és jól lehet benne játszani, hanem tetszetős is. A díszleteket Rózsa István tervezte, robosztus, rengeteg technikát igényelt, és ami a legfontosabb, idézte Shakespeare korát. Vigyázott, hogy ne töltse ki teljesen a teret, de mindenütt ott legyen, mert nagyon sok a szereplő és az ő mozgásuknak is kell a hely. Ki ne hagyjuk a játékmestert, a kitűnő színésznőt, Bencze Ilonát, akinek volt mit tenni, hiszen óriási játék zajlott a színen!


Ez férfi (és női!) munka volt!

Azért beszéljünk a színészekről is! A legtöbb szerep megkettőzve áll a színlapon. Én Nagy Sándorral láttam, ő volt Shakespeare, Tompos Kátya pedig Viola. Kedves, szép, fiatal pár, de még ha róluk is szól alapvetően a darab, az én szememben nem ők voltak a főszereplők. Az epizodisták elképesztő tehetségek! Az egyik színháztulajdonos, társulatmenedzser, Burbage alakját Magyar Attila formálta meg, túlzás nélkül mondhatom, káprázatosan. Minden mozzanata élt, igazi volt és shakespeare-i. Ralph, a nagymellű férfidajka epizódszerepét Székhelyi József, ahányszor megjelent a színpadon, főszereppé tette. Szemenyei János Webster figurája is kiemelkedett. Helyhiány miatt nem áll módomban felsorolni az összes játékost, de egyetlen szó illik rájuk: remekeltek. Érzem, hogy ez a darab éveken keresztül mágnesként vonzza majd az ország egész területéről, a környező országokból is a nézőket, akik úgy mennek majd haza, hogy azt mondják, Shakespeare-t láttunk játszani Szirtes-módra.

 


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ