RSS Feed

Bohócokat képeznek

MA - 2017. 06. 12. 8:23:02 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Bohócokat képeznek

2017 szeptemberétől kétéves, nappali tagozatos bohócképzés indul érettségizett fiatalok számára a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában. A képzés célul tűzte ki olyan bohócok felkészítését, akik a hazai és a nemzetközi cirkuszporondokon és színpadokon is megállják a helyüket.

 A bohócmesterség és a pantomimes technikák mellett a képzésben helyet kapnak más, a humort is eszközül használó előadói formák, a vizuális komédia, a slapstick, a kómis és a színészmesterség is. A négy félév során a hallgatók megtanulhatják a bohócmesterség hagyományokra épülő, de a mai kor követelményeinek megfelelő formáit, a minőségi humor működési módjait, a közönség bevonásával történő interaktív előadások sajátosságait. A képzésben nagy hangsúlyt kap a mozgásművészet és a zene, így lehetőség nyílik a zenebohóc irány alapjainak elsajátítására is.
A javarészt gyakorlati képzésben a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola tanárai biztosítják az eszközszintű felkészülést, és lehetőséget biztosítanak az egyéb artista (pl. akrobatika, zsonglőr, tánc...) szakokban való jártasság megszerzésére. A legjobb hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy a Fővárosi Nagycirkusz előadásaiban, rendezvényein szerezzenek gyakorlatot. 


Bővebb információ és jelentkezés a KÉPZÉSRE:
http://www.fnc.hu/szolgaltatasaink/bohockepzes

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ