RSS Feed

Műveletlen műveltség

Odrobina Kristóf - 2017. 06. 02. 8:00:37 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Műveletlen műveltség

Szórakoztató és szörnyen kellemetlen is egyben végighallgatni a mai tizenévesek beszélgetéseit, melyekből ordít társadalmunk siralmas jövője. A műveltség manapság nem az első számú igény a fiatalok többségét tekintve, ami nem is nagy csoda, hiszen a modern kommunikációs eszközök használatához valóban nincs szükség semmilyen komolyabb tudásra, és az oktatás követelményei sem kényszerítik különösebben tudásszerzésre őket.

Jól emlékszem még arra, hogy gyerekkoromban mennyit nevettünk családommal az amerikaiak butaságán - legalábbis azon, amit eljátszottak a színészek a tévében. Akkoriban talán senki nem gondolta volna, hogy az ott látott műveltségi szint egyszer a magyar valósággá válhat. Végül húsz év elteltével mégis arra ébredtem, hogy rendszeresen sírva fakadnék délután a budapesti járatokon, egyszer éppen azért mert valóban szórakoztató a butaság, máskor pedig azért, mert elszomorít a műveletlenség – lássuk be őszintén, hogy a világháborúkat az ötszáz évvel ezelőtti időkben keresni már nem mókás!

Úgy gondolom, hogy a probléma teljes képe több részből áll össze, hiszen nem magától süllyedt ennyire mélyre a tudás iránti igény. Egyfelől egyértelműen bűnösnek tekinthető a tömegkommunikációs eszközök használata a nap minden percében. Az okosabbnál okosabb telefonok ugyanis a mellékhelyiségek kis-és nagydolgainak elvégzésén kívül lényegében mindent megtesznek helyettünk, még gondolkodásra sincs sok szükség. A magyar nyelv helyesírási szabályait sem kell észben tartani, hiszen még azt is kijavítják. Az már valóban csak csattanó az egészben, hogy ennek ellenére sem képesek a megfelelő betűket egymás mögé pötyögtetni.

Másfelől nem mehetünk el az oktatási követelmények mellett sem, hiszen legalább akkora szerepe van az egész süllyedő folyamatban, mint az okos eszközöknek. Egyelőre tervezetben szerepel többek között az is, hogy a magyar érettségin nem jár majd pontlevonás a helyesírási hibáért. Ettől kezdve már csak egy lépés lenne az, hogy kimarad a szövegértés is, valamint elterjedne a kézírás helyett a vizsgázónál okosabb eszközön való gépelés is. A tantervek követelményei is merőben megváltoztak, hiszen középszinten kevesebbet kell tudni a jobb jegyekért az iskolákban, így mire érettségire kerül sor, már a kényelmesebb és könnyebb anyagra készül a diák – már ha készül persze.

Az érme másik oldaláról is szót kell ejteni, hiszen az iskolában valóban akad olyan tananyag, amelyre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek, melynek köszönhetően alapvető dolgok maradnak ki az órákon, így nem csoda tehát, hogy a tizennyolc évesek úgy jönnek ki az iskolapadból, hogy nem tudnak feladni egy levelet a postán, vagy befizetni egy csekket ugyanott. Mindemellett olyan alapvető dolgokkal sincsenek tisztában, mint az adózás menete, a banki ügyintézés és még sorolhatnám.


Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ