RSS Feed

A reményről

Regös István - 2017. 05. 26. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A reményről

Sokat vitatkoztak még tudományos szinten is, hogy milyen érzéstípus határozza meg leginkább az emberi létet. Voltak, akik az akaraterőre szavaztak, mások azt mondták, a félelem az egyik legfontosabb érzés, mert óvatosságra int. Mások a szeretetet helyezik előtérbe. Azt mondják, a szeretet csodákra képes. De bármilyen furcsa, legtöbben a remény mellé tették le a voksukat.

Még a közmondásra is sokan hivatkoztak: a remény hal meg utoljára. Én, amikor ezeket a sorokat írom, nehezen választok egy érzést a sok közül, amire azt mondom, hogy tényleg az a legfontosabb. Hiszen ez a néhány említett érzemény, nem teljes, csupán röpke kis válogatás. 

Csukd be a szemed!

Tegyük a szívünkre a kezünket, csukjuk be a szemünket és gondoljuk végig, hányszor határozta meg életünket a remény! Szerintem nincs olyan ember, akin még nem segített a reménykedés képessége. A tudatos reménykedés, vagyis valamiben úgy hinni, hogy erőt adjon, óriási segítség, ha bajba kerülünk. A remény sokszor életet ad, életet ment. Olykor egészen az elvakultságig munkál bennünk és különleges erőforrásokat mozgósít a szervezetünkben. Vannak írók, költők, akik ékesszólóan, megkérdőjelezhetetlen belső logikával, művészi alkotásokat ajándékoznak a világnak, a reményről. Csokonai Vitéz Mihály a reményhez írott versei például ékes bizonyítékai, hogy még a nem létezőben is lehet bízni és reménykedni. És ez nem azonos például a vallással, az egyisten, vagy többisten hittel, ez az emberi tudat egyik legnagyszerűbb ajándéka. Stephen King A remény rabjai című elképesztő regényében több száz oldalt írt tele a remény ezerszínűségéről.


Hamis vád és a remény

A főszereplő, akit felesége meggyilkolásával vádolnak és ítélnek életfogytiglanra, talán már az első héten felakasztotta volna magát a börtönben, ha nem reménykedett volna benne, hogy egyszer kiderül az igazság. A másik főszereplő, amikor az életfogytiglani ítélet lehetővé tette, harminc év után jelentkezik kegyelmi kérvényével, amit elutasítanak. Majd ötévenként újra és újra a felülvizsgáló bíró elé áll és már nem is kéri a kegyelmet, a szabadulást, mert épp a reményvesztettség kapuján lépett be. És íme, a csoda megtörtént, amikor már szinte az utolsó csepp reményébe kapaszkodott csupán, elnyerte a szabadságát. Ha megkérdezte volna valaki, hogyan bírta ki ezt a sok-sok évtizedet, miért nem lett öngyilkos, mi tartotta benne az életet, akkor azt mondta volna, a remény.


Ne hagyd, hogy meghaljon!

Így hát, csak azt tudom hozzátenni, hogy ez a remény-dolog, nem egy butaság. Reménytelenül élni fölöslegessé teszi magát az életet. Számon tartunk kis és nagy reményeket. Aki remény nélkül kezdi meg a karrierjét, valószínűleg elbukik. Aki reménytelenül viseli a magányosságát, mert nem hisz, nem reménykedik, hogy megtalálja a párját, az lehet, hogy örökre magányos marad. Rövidre zárva, ha bármilyen élethelyzetben remény nélkül akarunk eredményt elérni, legyen az magánélet, sport, politika, még a győzelem esélyét is elveszítjük. Tessék csak belegondolni a koncentrációs táborok borzalmaiba! Józan, normális emberi ésszel fel sem foghatjuk, hogyan lehetett kibírni azoknak, akik kibírták az emberi gonoszságból született iszonyatot. Azóta is tudományosan kutatják honnan vette ezer és ezer, tíz- és százezer ember az erőt, hogy kibírják az iszonyatos szenvedéseket. Azt hiszem, egyetlenegy szó lehet az igazolás a miértre, és ez maga a remény. Reménykedünk mindennap, amikor felkelünk. Reménykedünk minden este, amikor lefekszünk, mert reméljük, hogy holnap felébredünk. 


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ